Család

Kéz a kézben halt meg az idős pár 58 év házasság után

Egy héttel 58. házassági évfordulójuk után mindkettőjüket álmukban érte a vég.

Mesebeli lezárás egy emberöltőn át tartó szerelemnek. A texasi pár, George és Ora Lee Rodriguez még a gimnáziumban ismerkedtek meg, attól kezdve pedig 58 teljes éven keresztül éltek boldog házasságban.

Egy ideje az idős pár mindkét tagja demenciában szenvedett, George-ot pedig egy stroke is érte nemrégiben. Végül mégis csendben, egymás kezét fogva hagyták el ezt a világot: szinte döbbenetes módon, 58. házassági évfordulójuk után egy héttel haltak meg álmukban, először George ment el, majd alig három órával később felesége is követte őt. 

58 év házasság után kéz a kézben halt meg az idős pár

A párnak három gyermeke lett, egyik lányuk, Corina elmondta, hogy az idős szülőket kézen fogva találták meg, és az ismert romantikus filmhez hasonlította szülei történetét: “Az ember azt hiszi, ilyet csak kitalálni lehet… mint a Szerelmünk lapjaiban!”

Állítólag a szülők mindig is állították, hogy együtt fognak meghalni.

Forrás: People

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top