Család

Több mint 1000 gyereknek tekertek össze ebédre a magyar biciklis hírességek

Magyarországon ma 36–54 ezer olyan gyerek él, akinek nem jut napi háromszor étel a tányérjára a TÁRKI felmérése szerint.
Az NLCafé cikkét a gyermekéhezésről itt olvashatjátok.
 
Hajós András
Hajós András

A Tour de France kerékpárverseny ideje alatt zajló programon a civil érdeklődők nemcsak egymással versenyezhettek, hanem hírességekkel is megmérkőzhettek, ugyanis a három nap alatt Hajós András, Puskás Péter, Magyar Bálint és Szalontay Sándor is kilátogatott a programra, büszkén letekerve az 1 km-es távot, azzal a céllal, hogy a rászoruló gyerekeknek ételadományt gyűjtsön. “16 éves korom óra bringázom, és fontos számomra, hogy olyan ügyek mellé álljak, ami a társadalom javát szolgálja”mondta Puskás Peti, a The Biebers énekese.

Havasi Zoltán és Puskás Peti

Havasi Zoltán és Puskás Peti

A Budapest Bike Maffia és a Cofidis fogott össze. Az önkéntességet adománygyűjtéssel és kerékpározással kombinálják, és az adományok kiszállítását is biciklivel végzik. Legalább 3000 gyerek ellátását fedezi a rendezvény során összegyűlt adomány, ám ezen felül az egyesület vállalta a gyerekek táboroztatását és számukra biciklitúra szervezését is.

Több, mint 1000 gyereknek tekertek össze ebédre a magyar biciklis hírességek
Magyar Bálint és Szalontay Sándor
A Budapest Bike Maffiát (BBM) fiatal kerékpárosok hívták életre 2011-ben. A kezdeményezést olyan emberek indították el, akik innovatív módon szeretnének közvetlen segítő munkát végezni az arra rászorulóknak. A rászorulók közvetlen támogatása mellett a szervezet célja a szemléletformálás, az egymásra figyelés, az empatikusabb magatartás és egy közös, élhetőbb világkép kialakítása. A rendszeres főzések és közös workshopok alkalmával a hálózatosodás elindult, így országosan még több embernek nyújtunk meleg ételt, adományokat. Budapest mellett, 2015-ben két vidéki nagyvárosban, Debrecenben, Pécsen és Szegeden, akik a helyi szükségletekre reagálva, a segítő szemléletet központban tartva kapcsolja össze az önkénteseket és a rászorulókat. Jelenleg további városokban is folyamatban van a szerveződés, sőt idei évben a tervek szerint Kolumbiában alakul meg az első nemzetközi “bikemaffia” hálózat.
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top