2016. Július 07.

“Nem hittem volna, hogy képesek leszek megcsalni a páromat az exemmel”

Egy nő vallomása arról, hogy nem érez igazán bűntudatot, amiért megcsalta a párját az exével. Szerinte ez csak a társadalmi elvárások miatt borzasztó dolog, és igazából rengeteg nő vágyik ugyanerre az élményre.

K.G.

“Tegnap volt a kétéves évfordulónk a barátommal. Átadta az ajándékát, mellé a tökéletes kísérőkártyát, de én képtelen voltam az ő kártyáját megírni, üresen hever a szobám padlóján, mert csak azt tudtam volna ráírni, hogy Sajnálom. Miért akartam ezt írni? Mert két napja elszúrtam mindent. Megcsaltam.

Szombat este egy olyan buliban voltam a barátaimmal, ahol tudtam, hogy az expasim is ott lesz. A szakításunk óta is tartjuk időnként a kapcsolatot, mágnesként vonzódunk egymáshoz. Mindenki észreveszi, aki találkozik velünk, hogy szikrázik köztünk a levegő. Azon az estén nem kért arra, hogy rúgjak fel mindent. Ahogy mondta, nem akar párkapcsolatot most, és nem akarja azt sem, hogy hagyjam ott azt a férfit, akivel boldog vagyok. Mégsem tudtuk levenni a kezünket egymásról.

Végül azt kértem tőle, hogy jöjjön velem haza. Kétszer is visszakérdezett, hogy biztos vagyok-e benne.

Tudom, hogy már rég teljesen le kellett volna zárnom magamban a kapcsolatunkat. De nem ment. Minden arra mutatott, hogy ennek köztünk meg kell történnie. A többiek nem látták, hogy együtt távoztunk a buliból, senki sem akadályozott meg abban, hogy közösen szálljunk be a taxiba. Már a kocsiban elkezdtünk csókolózni, a lakásomba – ami tele van a boldog párkapcsolatomról fényképekkel – már szinte levetkőzve estünk be. Olyan szenvedéllyel nyúlt hozzám, amiben régen nem volt részem, még úgy sem, hogy a mostani párom sokkal jobb az ágyban.

Úgy keltem fel reggel, hogy nem éreztem bűntudatot, mert megcsaltam a párom, csak odafordultam az exemhez, és újra elcsábítottam. Csak akkor öntött el a lelkifurdalás, amikor hazavittem, és kiszállt a kocsiból.

Azért érzek leginkább bűntudatot, amiért ennyire élveztem.

Azt tudni kell rólunk, hogy a párommal már egy éve távkapcsolatban élünk, amiben egy idő után semmi romantikus nincs. Csak arra jó, hogy egyre több mindent felejtsünk el a másikból. Soha nem fogom elmondani neki, mi történt, mert nem miatta van. Fiatalok vagyunk, megbeszéltük, hogy örökké együtt leszünk, de néha muszáj önzőnek lenni. Ő is önző, amiért elment ilyen hosszú időre a saját üzletét felépíteni. Én is önző vagyok, mert szükségem volt még egy éjszakára az első szerelmemmel. Azon a hétvégén megbánások nélkül akartam élni. De utána bármennyire is szerettem volna kapcsolatba lépni az exemmel, tudtam, hogy nem tehetem meg. Mert akkor már nemcsak a szexről szólt volna az egész, hanem már a szeretőmmé válna, azt pedig nem bírnám elviselni.

Felkutattam az interneten számtalan hasonló történetet, hogy meggyőződjek róla, nem vagyok borzalmas ember, és nem én vagyok az első, aki nem érez igazán megbánást a megcsalás után. Azt szűrtem le a sztorikból, hogy rengeteg nő megteszi ezt, mert egyszerűen igényünk van arra, hogy másokkal is megosszuk az ágyunkat a párunkon kívül, csak a társadalmi elvárások erőltetik ránk, hogy egy embernek tartogassuk magunkat, egy ember tulajdona legyünk.

Tisztában vagyok vele, hogy ha elmondanám a páromnak, mit tettem, tönkretenne mindkettőnket. Ezért inkább megtartom magamnak, mint egy utolsó, privát üzenetet a szingli lényemnek. Újra fel fogom építeni a varázslatot a kapcsolatomban. Most ez tűnik a helyes döntésnek.”