Család

Kivette a fiát az iskolából, hogy üzletembernek nevelje

Az apuka azért vette ki kisfiát az iskolából, mert sokat piszkálták a gyereket, de ha már így alakult, úgy döntött, profi üzletembert nevel belőle.

Lee Cooke melegélte, hogy kilencéves kisfiát már két éve folyamatosan piszkálják az iskolában, ezért úgy döntött, kiveszi a gyereket az intézményből. De ha már így alakult, az is eszébe jutott, hogy kicsit más módszerekkel fogja tanítani a gyereket.

Játssz velünk, és nyerj jegyeket a KULTKIKÖTŐ előadásaira! Kapcsolódj ki Hernádi Judit zenés estjén, vagy nevess egy jót a Mr. és Mrs. című komédián Pindroch Csaba és Verebes Linda előadásában!

Kivette a fiát az iskolából, most üzletembernek neveli
 

A kisfiú a hagyományos tárgyak mellett az üzleti életről is tanul majd apukájától, aki egyébként az ingatlanbizniszben tevékenykedik. Cooke meg is osztott egy fotót kisfia “első napjáról az új iskolában“, amin egy irodai székben ül igazi miniüzletemberként telefonálva.

Kivette a fiát az iskolából, most üzletembernek neveli

Ahogy az apuka leírta, a matek mellett például számítógépkezelést és biznisztelefonálást is tanított fiának, aki állítólag nagyon élvezte a különleges iskolát. 

Forrás: DailyMail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top