Család

Durván megvertek egy tanárnőt egy pesterzsébeti iskolában – videó

A szülők azzal vádolták a pedagógust, hogy korábban bántalmazta a gyereküket, az iskolai kamerái azonban ilyesmit nem rögzítettek, csak a tanárverést. A nevelő megsérült, nem is tudott elmenni átvenni a 35 éves munkájáért járó elismerést.

Tanárverésbe torkollott, amikor a szülők és egy rokon bementek a pesterzsébeti Gyulai István Általános Iskolába, hogy számon kérjenek egy tanárnőt, mert úgy tudták, a pedagógus nem segített a gyereküknek, mikor azt két másik diák verte, ráadásul a tanár is beleverte a gyerek fejét az iskolafolyosón álló egyik szekrénybe.

Az esetről beszámoló 444.hu szerint az iskola biztonsági kamerája azonban ilyesmit nem rögzített, és az iskola tanárai azt állítják, hogy az állítólag bántalmazott gyerek előző nap sértetlenül ment haza az anyjával.

A kamera felvételein viszont látszik, amint a családtagok körbeveszik a tanárnőt, vitatkoznak vele, majd nekiesnek a pedagógusnak, megütik, és a hajánál fogva megakadályozzák, hogy meneküljön. Bár egy kollégája a tanárnő védelmére kelt, a támadók a tanáriba is utánuk mentek, a nő felé dobtak egy üvegpoharat, majd térdhajlaton rúgták, ami azonnal bevérzett.

Mire a rendőrök odaértek, a támadók már elmenekültek. A rendőrség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indított eljárást, eddig két embert hallgattak ki gyanúsítottként.

A 35 éves munkájáért éppen kitüntetést kapó pedagógus azt mondta az RTL-nek: “Nem fog megtörni ez az ember. Nagyon sajnálom az ő kisfiát pont leginkább, mert ezzel a tettével az ő gyerekének túrta szét a kis életét. Nem tudok már sajnos segíteni rajta, bár megpróbáltam többször is, remélem egy másik iskolában, máshol elégedettebb lesz a kollégáimmal.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top