Család

Durván megalázta a diáklányokat a váci iskola egyik tanárnője

Durván beszólt a Váci Általános Iskola magyar tanárnője a diáklányoknak. Szerinte, amelyikük nem írja meg a házi feladatát, az az utcasarkon fogja végezni, ott fog pénzt keresni. A megalázó kijelentések a szülőknél is kiverték a biztosítékot. Az iskola kiáll a tanárnő mellett, aki úgy gondolja, a többi szülő előtt akarják lejáratni.

Trágár szavakkal alázta diákjait a Váci Általános Iskola magyar tanárnője, legalábbis az egyik szülő állítása szerint. A 13 éves kislány beteg volt, házi feladatát nem kapta meg, így nem is tudta elkészíteni, amelyet követően 1-es dolgozatot írt. A gyermek édesanyja szerint erre a tanárnő reakciója az volt, hogy a gyerekből “nem lesz semmi, és a sarkon fog állni, ott fog pénzt keresni”.

Az édesanya elmondása alapján “a tanárnő folyamatosan jópofizik, normális a gyerekkel, de a háta folyamatosan rosszat mond róla. Többször bementem volna az iskolába, de a lányom nem engedte, mert félt, hogy jobban fogják őt szívatni”.

A kislány a vele történteket így mesélte: “rossz lett a dolgozatom, és mondta, ha engem valaki keres, akkor a sarkon fog megtalálni”.

Egy másik anyuka hasonlóan számolt be, amikor elmondta, a tanárnő az ő lányát is több alkalommal sértegette, megalázta. És azt sem érti, ha lányával a pedagógusnak problémája akadt, miért az édesapa új élettársát kereste meg, és nem őt. Az édesanya telefonon kérte a tanárnőt, hagyja békén a lányát.

Az iskola egészen mást állít, amikor azt mondják, a családsegítő szolgálatnál bejelentették, a diáklány vagdossa az ereit. Az anya mindezt tagadja, az iskola ugyanakkor állítja a kislány több alkalommal is megpróbált kárt tenni magában.

Időközben kiderült, nem csupán ezt a két kislányt bántalmazta verbálisan a magyar tanárnő, több anyuka hasonlóan panaszkodott, ugyanakkor félnek szólni, mert attól tartanak, abból is a gyerekeknek lesz bajuk.

Az általános iskola igazgatója szerint az intézményben 27 éve tanító kolléganő munkáját kiválóan végzi, amellyel kapcsolatosan korábban soha egyetlen panasz sem érkezett. A TV2 Tények című műsora a tanárnőt is megkérdezte az esetről, aki azt mondta, nagyon megviselték a történtek, úgy gondolja, le akarják őt járatni a többi gyerek szülei előtt. Az iskola tantestülete kiáll a tanárnő mellett.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top