Család

“Ne legyél olyan, mint én” – 50 dolog, amit szeretnék megtanítani a lányomnak

Lányom van, ami nőként hatalmas felelősség a vállamon. Nyilván nem fog tanulni a hibáimból, ahogy én sem tanultam a saját anyukám hibáiból, de mégis erős késztetés él bennem, hogy valahogy olyan útravalót adjak neki az életre, amivel majd kicsit kevesebb buktatóval kell szembenéznie, mint nekem.

Tudom én, hogy elvileg az anyukák példájából tanulnak a lányok, és nincs mit tenni, ha azt látja tőlem, hogy rossz párt választok, hogy utálom a testem, hogy nem tisztelem magam, akkor mondhatok bármit, akkor is csak a viselkedésemből merít ihletet. Aztán ugyanolyan rossz párt választ, ugyanúgy folyton fogyókúrázik, és ugyanúgy meg akar majd felelni mindenkinek, ahogy tőlem látta.

Nagyon oda kell figyelni minden rezdülésemre lányos anyaként,

mert nyilván nem szeretném, ha a lányom azért bukdácsolna az életben majd a testével és kapcsolataival, mert nekem nem volt annyi eszem, hogy változtassak a saját életemen. Ezért mindent megteszek, hogy a példámmal megtanítsam neki a következő 50 dolgot, amit ha elsajátítana 18 éves koráig, akkor biztos, hogy boldog, kiteljesedett nő válna belőle, akit nem használnak ki, és aki megáll a két lábán a nagyvilágban. Ennél többet nem is kívánhatnék a lányomnak.

1. Mindig az legyen az első helyen, hogy szeresd magad. Ne legyél olyan, mint én, aki 30 évig nem bírt kibékülni magával.

2. A középiskola nem az élettel egyenlő, ne vedd túl komolyan, ne vedd magadra.

3. Vannak olyan lányok, akik egyszerűen csak szeretnek gonoszkodni. Nincs benne több, nem rólad szól, hanem róluk. Hagyd őket, lépj tovább, keress olyanokat, akik veled egy értelmi szinten állnak.

4. Ha találsz egy IGAZ barátod, akkor mindenáron tartsd meg, bármilyen messze is legyen tőled.

5. A tárgyak nem tesznek boldoggá.

6. Ne ítélkezz mások felett, de fogadd el, hogy fölötted ítélkeznek mások. Csak tegyél rájuk magasról.

7. Ismerkedj meg újra a nagymamáddal felnőtt fejjel!

8. Nem minden probléma jelenti a világ végét.

9. Válogasd meg a harcaidat, nem minden ügy éri meg a fáradságot.

10. Ne hasonlítsd magad másokhoz, soha nem lesz még egy olyan ember, mint te!

11. Mindegy, mennyire vagy szerelmes, soha ne add fel magad!

12. Találd meg a hangod és ne félj elmondani a véleményed.

13. Tanuld meg a “NEM” szót, csupa nagybetűvel, és ne félj használni bűntudat nélkül.

14. A saját élettörténetedet te írod, töltsd meg a lapjaidat boldogsággal.

15. Soha ne szaladj egy férfi után. Akit úgy kell levadászni, az nem az igazi.

16. Tanuld meg, hogyan fogadd a bókokat, és hidd is el, ha bókolnak neked.

17. Mindig legyél őszinte. Az igazság csak akkor fáj, amikor fájnia kell.

18. Tanuld meg jól érezni magad a bőrödben, és tudd, hogyan legyél jól egyedül is.

19. Soha ne szégyelld azt, amit szenvedélyesen szeretsz csinálni.

20. Teljesen rendben van, ha nem értesz egyet valamivel, de vedd figyelembe a 9-es pontot, mielőtt harcba szállsz.

21. Olvass el minden könyvet, ami a kezed ügyébe kerül. A tudás tényleg hatalom.

22. Ha felmész egy pasihoz és nincs könyv a lakásában, menekülj.

23. Senkinek sem vagy a tulajdona!

24. Mindig állj ki magadért. Mindig.

25. Ne félj hibázni. A kudarcaidból tanulsz a legtöbbet.

26. Soha ne tölts fel olyat a netre, amit nem akarnál egy újság címlapján látni magadról.

27. Segíts másoknak.

28. Legyél nagylelkű. Ha jót teszel mással, az téged is boldoggá tesz.

29. Mindig bízz a megérzéseidben.

30. Legyél kedves.

31. Nem a szavaid határoznak meg, hanem a tetteid. Mindig ennek tudatában cselekedj.

32. Ne fojtsd el az érzéseidet, inkább találd meg a módját, hogyan fejezhetnéd ki őket biztonságosan.

33. Találd meg a szépséget a kis dolgokban.

34. HASZNÁLJ NAPTEJET!

35. Maradj kapcsolatban azokkal, akik szeretnek téged.

36. Mindig emelt fejjel járj. Az önbizalom vonzóvá tesz.

37. Sírj, amikor sírnod kell, és találd meg az erődet a könnyeidben.

38. A nevetés jót tesz a léleknek…

39. …ahogy a hangos zene is. Tekerd fel a hangerőt és táncolj!

40. A szavakkal lehet simogatni és gyilkolni, gondolkodj, mielőtt megszólalsz.

41. Az otthonod ott van, ahol szeretve érzed magad, nem ott, ahol élsz.

42. A bocsánatkéréstől nem leszel gyenge.

43. Dolgozz keményen. Mindig hozd ki magadból a legjobbat.

44. Tudom, hogy lesznek olyan időszakok, amikor utálni fogsz engem, de én mindig szeretni foglak téged.

45. Pont úgy vagy jó, ahogy vagy. Pont elég jó vagy.

46. Bármit elmondhatsz nekem bármikor. Én mindig itt leszek neked.

47. Emlékeztesd magad minden nap arra, hogy szeretlek.

48. Minden képességed megvan ahhoz, hogy csodálatos életet alakíts ki magadnak.

49. Gyönyörű vagy. Ne hagyd, hogy bárki elhitesse veled az ellenkezőjét.

50. Élj a pillanatban, egyszerre csak egy napot kell megélned. Nincs hatalmad a múlt és a jövő fölött, csak a jelen áll rendelkezésedre ahhoz, hogy boldog legyél.

Olvass még többet a lányos anyukákról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top