Család

Szívszaggató fotó: rendőr nyugtatta meg a kórházba került kisfiút

Míg az internetet könnyekig meghatotta a rendőrtiszt cselekedete, ő csak annyit mond, ő nem egy hős – csak tette, amit helyesnek látott.

James Hurst rendőrtisztet egy 16 hónapos kisfiúhoz riasztották, aki egyedül, felügyelet nélkül kóborolt a Georgia államban található Savannah város egyik nagy forgalmú utcáján. A férfi azonnal kórházba vitte a gyereket, akit a sürgősségi osztályon láttak el.

 A vizsgálat alatt a kisfiú nagyon nyugtalanul viselkedett: megállás nélkül keservesen sírt és sikoltozott, az orvosok pedig nem tudták, mihez kezdjenek vele. A rendőrtiszt viszont megkérdezte, a karjába veheti-e. Így hát lefeküdt vele az ágyra, és a mellére fektette. A baba szinte azonnal megnyugodott.

Szívszaggató fotó: rendőr nyugtatta meg a kórházba került kisfiút

Körülbelül két óráig maradtak ebben a helyzetben, aminek a kisfiú majdnem a felét nyugodt alvással töltötte. Ez idő alatt a kórház összes dolgozója megcsodálta a látványt, de mikor a férfinek azt mondták, ilyen megható dolgot még sosem láttak, ő viszont nem értette a meglepetésüket.

Szívszaggató fotó: rendőr nyugtatta meg a kórházba került kisfiút

“Nem vagyok hős, nem mentettem ki senkit egy égő házból. Amit tettem, nem kötelességből tettem, hanem emberi jóérzésből” – meséli a kétgyermekes Hurst, majd hozzáteszi: “Van 605 kollégám, bármelyikük ugyanezt tette volna.”

Forrás: Today

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top