Család

Hat testvért fogadott örökbe az egyedülálló nő

Mikor a fiatal nő elhatározta, egyedül fogad örökbe gyereket, álmában sem gondolta volna, hogy végül hat kislány édesanyja lesz!

 Lacey Dunkin 25 éves kora környékén realizálta, hogy a házasság nem neki való dolog. Az anyaság viszont igen – ezért elhatározta, hogy egyedül fogad örökbe egy gyereket.

Hat testvért fogadott örökbe az egyedülálló nő

 A szingli kaliforniai lány 2011-ben regisztráltatta magát az örökbefogadásra várók listáján. Pár hónappal később kapott egy telefont, hogy azonnal lehetősége lenne mostohaanyává válni. Csak éppen nem egy, hanem négy gyermekévé! 

Lacey úgy döntött, belevág, és pár óra múlva már ment is a négy lányért. Akkoriban a lány a szüleivel élt, és ide költöztek be a gyerekek is. “Eszembe sem jutott, hogy szétválasszam őket egymástól” – meséli döntéséről Lacey.

A kislányokkal szerencsére egyből szoros kötelék fonódott új anyjukkal, aztán pár hónap múlva váratlan dolog történt: a gyerekek biológia anyja visszakapta felügyeleti jogát a lányok felett – és még egy újszülött felett, aki egy másik családnál volt elhelyezve. Az édesanya azonban nem volt olyan helyzetben, hogy vállalhassa gyermekei nevelését, ezért megkérdezte Lacey-t, a négy lány mellé vállalna még egy kisbabát is. A lány erre is igent mondott.

Hat testvért fogadott örökbe az egyedülálló nő

A közel egy évig tartó adoptálási folyamat alatt azonban nem állt meg az élet: az édesanya megtudta, újra gyermeket vár, és ismét Lacey-hez fordult! Lacey továbbra is kitartott amellett, hogy nem választja el a testvéreket egymástól, ezért a hatodik babát is bevállalta.

A most 32 éves Lacey továbbra is egyedül neveli a lányokat, a mindennapokba pedig szülei segítenek be néha. Azt mondja, lehet, hogy hat gyerek nevelése káosszal jár, de az öröm, amit okoznak neki nap mint nap, felbecsülhetetlen!

Forrás: Woman’s Day

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top