Család

“Inkább maszturbálok, mintsem hogy szexeljek a párommal”

Már nekem is kezd furcsa lenni, hogy ha szex jut az eszembe, akkor előbb nyúlok magamhoz, mint hogy ágyba bújjak a feleségemmel. Bűntudatom van, nem is értem, miért van ez, de tény, hogy jobban szeretek maszturbálni, mint a párommal szeretkezni.

Mi is a maszturbálás jelentősége?

Már az egész kicsi csecsemők megérzik, hogy sokkal izgalmasabb a fütyijüket vagy puncijukat megérinteni, mintha a fülüket vakarásznák. Sok szülőt zavar ez a jelenség, nem tudnak a helyzettel mit kezdeni. Érdemes tudni, hogy ez a szexuális tapasztalat fontos a gyermeknek, hiszen így tesz szert remek testi önismeretre, aminek a későbbi életkorban nagy hasznát veszi majd.

Kamaszkorban már tudatosan maszturbálnak a fiúk is és a lányok is, hiszen tombolnak a hormonok. A szexuális késztetés ugyan megvan, de nincs hozzá megfelelő “tárgy”, egy partner. Fiatal koruk és tapasztalatlanságuk miatt nem feltétlenül egy hús-vér partnerrel szeretnék kipróbálni a szexet, így saját magukat kényeztetik.

A maszturbálás a kamaszkor jellemző szexuális viselkedésformája, ami semmi veszélyt nem rejt magában. Tévhit, hogy ettől egy fiatalnak baja lehet, és azt sem gondolom, hogy bűnös dolog lenne. Ez egy természetes folyamat, a pszichoszexuális fejlődés része.

Az önkielégítést végző fiatal megismeri az orgazmus élményét, és szert tesz egy olyan tudásra is önmagát illetően, amellyel majd később a partnerét is tudja segíteni. Hiszen ha ő tudja, hogy saját magának hogyan tud örömet okozni, akkor vélhetően majd a későbbi partnerét is képes lesz instruálni.

Vannak azonban olyan esetek, amikor felnőtt emberek párkapcsolatban élnek, és ahelyett, hogy párjukkal együtt élnének szexuális életet, inkább külön, a másiktól elhúzódva, titokban maszturbálnak.

Sokszor a párkapcsolatban nem tapasztalható veszekedés és elégedetlenség, “csak” a pár egyik vagy mindkét tagja saját magának és nem a másiknak szerez szexuális örömet. Ha hosszú távon fennáll ez a szexuális működés, akkor szexuális zavarról beszélünk. Erről mesél Máté és Izabella. Ők kilenc éve alkotnak egy párt. Máté főkönyvelő, 37 éves, Izabella informatikai mérnök, 34 éves.

Már nem emlékszem, hogy miért alakult így. Idestova négy éve nem szeretkezünk Izával, azóta emlékszem, hogy rendszeresen maszturbálok. Sokszor érzem, hogy ez így nem jó, de tulajdonképpen roppant kényelmes, hiszen nem kell senkire odafigyelnem, nem vagyok kitéve annak, hogy van-e kedve Izának, vagy sem, na és olyan pornót teszek be, amilyenhez éppen kedvem van.

Amikor Iza kiküldetésbe megy, akkor van olyan eset, hogy többször is maszturbálok egymás után. Akár egy teljes délutánon át, ha úgy tartja kedvem. Van valami varázsa ennek, nem kell senkinek elszámolnom, nem kell a másikra odafigyelnem, addig tart, amíg nekem van kedvem hozzá, szóval vannak előnyei. Persze néha érzem, hogy ennek nem így kellene lennie, de Iza sem követelőzik, nem is kezdeményez. Emlékszem, egy ideig sírt, hogy miért nem szeretkezünk, de aztán sem történt semmi. Hogy kinek a hibájából, nem tudom, de láthatóan ő is jól elvan így. Együtt alszunk és összebújunk, de nem beszélünk erről a problémáról. Úgy látszik, ez mindkettőnk számára megfelelő. Egyébként is azt gondolom, hogy minden férfi maszturbál, akár van párkapcsolata, akár nincs” – mondja Máté.

A maszturbálás bizonyos keretek között normális is, még akár egy párkapcsolatban is. Vannak párok, akik egymás előtt is maszturbálnak, színesítve szexuális életüket. Ez azonban nagyban különbözik attól, amikor a pár egyik tagja elvonultan, a másikat nem bevonva teszi. Az állandó, kizárólagos, egyedül, elszigetelten végzett önkielégítés egy felnőtt férfi vagy nő életében mindenképpen szexuális zavart, kényszeres maszturbációt sejtet.

Máté szavaiból kitűnik, hogy nem tudja, mi okozza párkapcsolatukban ezt a jelenséget. Mintha már bele is nyugodott volna abba, hogy Izával való szexuális élete eltűnt, ezért a számára kényelmesebb megoldást választotta, rendszeresen maszturbál. Az azonban nem tűnik fel neki, hogy ideológiákat gyárt annak érdekében, hogy ne kelljen szembesülnie a valósággal.

Érezhető, hogy Máté fél az intimitást megosztani Izával és a felelősségvállalás is terhet jelent neki. Ez egy jellemzően infantilis szexuális viselkedés, abszolút a kamaszkorra jellemző viselkedési forma. Kettejük között nincs érzelmi kommunikáció, nem képesek feltárni egymás előtt, hogy kinek mit jelent érzelmileg ez a párkapcsolati helyzet.

Iza szomorúan mesél arról az időszakról, amikor még működött köztük a szex. Boldognak érezte magát, ám valami időközben megváltozott. Megalázottan, és nőiségében megsértve érezte magát, amikor Máté tartósan elfordult tőle. Aztán belefáradt a kezdeményezésbe, visszahúzódott a csigaházába és – ugyan nem éltek közös szexuális életet még ritkán sem –, mégis kitartottak egymás mellett. Iza elmesélte, hogy egy ideje már ő is magányosan él szexuális életet.

“Nagy szerelem volt Mátéval, az elején még nagyon intenzív szexuális életet éltünk. Kívántam őt, mert jó pasinak tartottam mindig. Aztán volt egy időszak, kb. három és fél, négy éve, amikor nagyon sok nehézség jött össze az életünkben. Akkor kezdett ritkulni a szex. 

Nekem sok volt a vidéki munka, neki sok volt a túlóra. Máté kedvetlenné vált, és elutasította a szexet. Én egy idő után úgy éreztem, megalázó, hogy mindig én kezdeményezem a szexet, ő pedig nem. Azt tapasztaltam, hogy elutasít, rendszeresen elalszik, és nem érdeklem őt, mint nő. Hatalmas csalódás volt, de valami miatt nem tudtunk beszélni róla. Elkeseredtem, és vártam, mikor kerülünk ki a gödörből. Végül bent ragadtunk. Egy időben azt hittem, szeretője van, de nem találtam rá bizonyítékot. Talán még örültem is volna, ha bebizonyosodik, mert akkor talán esélyem lett volna visszacsábítaniEgyszer rányitottam az ajtót, amikor maszturbált, és akkor világossá vált előttem, hogy valószínű ez az oka annak, hogy soha nincs kedve hozzám.

Csalódott és elkeseredett voltam, tehetetlennek éreztem magam, mert Máté nem volt hajlandó erről beszélni. Bezárult, talán szégyellte magát. Akkor megéreztem, hogy talán az állandó önkielégítés áll köztünk. Már évek óta úgy élünk egymás mellett, hogy nem beszéltünk a szexről. Akkor dühös lettem, és eldöntöttem, hogy veszek egy vibrátort, és amikor már nagyon hiányzik a szex, akkor majd  kielégítem magam. Persze ez nem adja meg azt az intim testi és lelki összefonódást, amire vágyom, és kisbabánk sem lesz így” – mesél Iza.

Máté a valódi intimitás helyett az önkielégítést választotta, majd Iza is rákényszerült erre. Máté és Iza testileg eltávolodtak egymástól – ami egyértelműen egy lelki eltávolodáshoz is vezetett – mégsem ismerték fel, hogy szexuálterápiás segítséget kellene kérniük, mert egyedül nem képesek megoldani a nehézségeiket. Vártak egymásra, és szőnyeg alá söpörték a problémákat, miközben a kamaszokra jellemző módon, állandó önkielégítéssel oldották meg a szexuális életüket. Szomorú történet.

Miklós 41 éves, nős és teherautó-sofőrként dolgozik. Gyakran érez késztetést az önkielégítésre, s a már állandósult maszturbálási kényszer akadályozza a munkájában. Elmondása szerint egy nap 6-8-szor is végez önkielégítést munka közben.

Miklós nagyjából óránként érzi azt, hogy szükséges megállnia az autójával, ilyenkor félrehúzódik és vagy pornóra, vagy a saját fantáziaképeire végzi az önkielégítést. Úgy érzi, az állandó maszturbálási kényszer megnehezíti az életét.

Amikor autóban ülök, és járom az országot, akkor állandóan az zakatol a fejemben, hogy muszáj megállnom és kivernem. Már évek óta így van, de az utóbbi időben sajnos ez egyre sűrűbb lett. Nem haladok a munkámban, mert mindig azt érzem, muszáj megállnom, és ez zavar a legjobban. Azért szeretek maszturbálni, mert elmúlik tőle a stressz, és egy nehéz fuvar után úgy érzem, megjutalmazhatom magam – meséli Miklós.

A maszturbálás valóban stresszoldó hatású. Sokszor az önkielégítést végző nő vagy férfi azért kívánja meg a maszturbálást, mert tudja – hiszen megtapasztalta –, hogy ezzel egy oldottabb hangulat, egy sokkal jobb közérzet is jár. Vannak – főként – férfiak, akik azért válnak kényszeres maszturbálókká, mert sok pornót néznek, és amikor az intenzív – pornóból érkező – vizuális ingerek kifejtik a hatásukat, akkor késztetést éreznek az önkielégítésre. Ebben az esetben a pornó és a maszturbálás összekapcsolódik, és egy idő után már el sem tudják képzelni a napjaikat pornónézés és órákon át tartó önkielégítés nélkül. Ilyenkor akár pornófüggőség és a kényszeres maszturbáció is fennállhat.

Sok esetben a kényszeres maszturbálás a pszichoszexuális fejlődésnek a zavara, amikor a felnőtt férfi vagy nő a kamaszkorra jellemző módon él szexuális életet. Ilyenkor a pszichoszexuális fejlődés megakadt, és ez az infantilis szexuális működés fixálódik.

Ilyen esetben jellemző lehet, hogy a maszturbáló felnőtt nem képes szociális kapcsolatokat kialakítani, lehetséges, hogy egyáltalán nem volt még párkapcsolata, sok esetben még szűz. Nem ismerkedik, nem udvarol, képtelen párkapcsolat kialakítására, sőt egy idő után akár a társas helyzetekbe is szorongást élhet meg. Az ellenkező neműek félelmetesekké válnak a számára és úgy érzi, hogy egyre “cikibb” ismerkedni, hiszen már régen szexuális tapasztalattal kellene rendelkeznie. Így egyre inkább elszigetelődik.

A kényszeres maszturbálás létező probléma, a pornó elterjedésével napjainkban egyre sűrűbben fordul elő. Mivel a pornófogyasztásban leginkább a férfiak járnak élen,  főként őket érinti ez a zavar.

Amikor az állandó késztetés már zavaróan van jelen a hétköznapi életben, akkor már kényszeres maszturbációról beszélünk. Nem ő szabályozza az életét, hanem az önkielégítés kényszere a meghatározó a mindennapokban.

Ezekben az esetekben mielőbb szükség van a segítségre, hiszen magától nem következik be változás.

A cikk szerzője Bibók Bea pszichológus, szexuálpszichológus, pár- és szexuálterapeuta. A Babes – Bolyai Tudományegyetem pszichológia szakán végzett, mint pszichológus. A Magyar Családterápiás Egyesület család- és párterápiás képzését követően a Semmelweis Orvostudományi Tudományegyetem posztgraduális képzésén tanult szexuálterápiát. Tagja a Magyar Családterápiás Egyesületnek és a Szexológiai Tudományos társaságnak, valamint a Magyar Szimbólumterápiás Egyesületnek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top