Puzsér Róbert figyelmébe: neveznélek szarkupacnak, de már nem lehet

Adott ez az ember, aki azért lett valaki, mert ugyan senkit sem kellene, hogy érdekeljen, amit mond, de sajnos ezt teli szájjal üvöltve teszi, ezért néha meghallják. Maradt volna rádiós filmkritikus, akkor jobban jártunk volna, bár valami furcsa okból kifolyólag Puzsér Róbert úgy értelmezte a filmkritika műfaját, hogy ordítva elmondja, hogy melyik film szar, illetve melyik rendező zseni, aztán ha valaki egyetért vele, akkor jó arc, ha nem, akkor sekélyes, ostoba szar maga is. De akkor még legalább nem a tévében meg az interneten osztotta az észt, persze az még régen történt, amikor még minden jobb volt.

Erre ilyet szól tegnap, hogy az év 364 napján – mínusz ugye május első vasárnapja, mert akkor tisztelni kell őket – az anyák önsajnálata hömpölyög. Önsajnálat, mert nem tudnak aludni, nyaralni, a barátnőkkel plázázni. Te Robi, már bocs, hogy ilyen bizalmaskodóan, de úgy rémlik, te is tegeződni szoktál, szóval Robikám, figyelj, te normális vagy?

Nyugi, költői kérdés, hiszen hát eleve, ha igenlő választ lehetne adni rá, nem írnám én ide mindezt, de hogy figyelj már egy kicsit: “szülni szívás – ők (az anyák, ugye) pedig soha nem tervezték, hogy felnőnek, csak hát teherbe estek, aztán kiderült, hogy új élet kezdődik: megereszkedett és szétrágott emlők a könnyed kalandok és napi flörtök hűlt helyén. Kezdődik a hisztéria: unalom, fáradalom, elveszett karrier.”

Az első felét a fenti soraidnak nem feltétlenül kellene minősítenem, maradjunk annyiban, hogy többek között az általad is használt szarkupac kifejezés futott át az agyamon. Nem rád vonatkoztatva ám, mert tudom, hogy az sajtópert ér, tudod te is, hiszen elmeszeltek miatta. Szóval nem rád vonatkoztatva, csak úgy, hogy is mondjam, hangulati elemként. Ha jól olvasom azokat az igen magvas gondolataidat, akkor nálad a nők, mint olyan, kiéhezett szukák, akik amúgy semmi másra nem gondolnak, csak a flörtikézésre, napjában többször, amit aztán könnyed kalandok követnek (felteszem a ki nem mondott gondolat úgy végződik, hogy “befolyásos médiakritikus megmondóemberekkel”, de azért, engedelmeddel, annyit megszavazok az általad ilyen körmönfont módon lekurvázott nőknek, hogy talán ízlésük még így is akadna, esetleg).

Na de inkább a második feléről beszéljünk, amennyiben az anyák azért rínak, mert hát megszületett az a büdös kölök, aztán hopp, ugrott a karrierjük. Amikor reggel szóba került a témaértekezleten a sajnálatos agymenésed, a főszerkesztőmre néztem – aki egyébként egy tök cuki kislány anyukája –, és azon gondolkodtam, hogy szegény, hát itt ül és a karrierjét egyengeti, pedig amúgy tökre plázázna a barátnőivel. Ismerem, olyan típus.

Meg aztán rajta kívül ott van még kismillió anyuka, akik nem a Facebookon háborognak, mint azt egyes túlértékelt médiaizék teszik, hanem kussolva dolgoznak (kevesebb pénzért, mint apa), vezetik a háztartást (mert ugye apának derogál az ilyesmi – már ha megengedsz egy, a tiédhez hasonló általánosítást, tisztelet a kivételnek), ráadásul a többségük napi szinten szembesül a tiédhez hasonló prosztóságokkal, vagy épp még keményebbekkel is.

“Az anyaság egy csoda. Férfiként szívből csodálom és irigylem a nőket, akik ebbe a misztériumba beavatást nyerhetnek. Ennek fényében esik nehezemre a folyamatos nyüszítést, sivítást és jajveszékelést hallgatni” – írod, nekem meg ismét csak a szarkupac szó jutott eszembe, nem is értem.

Te Robi, hadd kérdezzek pár dolgot: paskolta már meg a seggedet a főnököd, csak úgy, bók gyanánt, hogy aztán lesajnálva közölje, hogy ja, egyébként nem fogsz annyit keresni, mint a veled azonos beosztásban dolgozó férfi kollégád? Szólt már utánad egy hordányi útépítő munkás, hogy mit csinálna veled egy sötét kapualjban (függetlenül attól, hogy mondjuk a gyerekedet toltad magad előtt babakocsiban)? Rettegtél már éjszakai buszon, taxiban, vagy csak egy szórakozóhelyen, hogy vajon hazajutsz-e élve aznap este? Kurváztak már le azért, mert rövidnadrágban kimentél az utcára?

Ha a fenti kérdésekre nemleges választ adtál, akkor szerintem itt az ideje bekussolni, picit magadba szállni, aztán legközelebb gondolkodni, mielőtt ilyen baromságokat leírsz. Egyáltalán, honnan jött elő belőled, hogy az anyák, akik egyébként az általad említett csoda letéteményesei, folyamatosan nyüszítenek (mint az állatok, ugye), sivítanak és jajveszékelnek? Nem kell ünnepelni az anyák munkáját? Ja és mindezt azért, mert a “nyüszítéssel” “nők százezreit riasztják vissza a gyerekvállalástól”? Jól értem, hogy te 2016-ban képes voltál leírni, hogy a nők inkább kussoljanak?

Azt is írod, hogy a nők “összkomfortos szenvedése” (bitch, what?) megtöri vagy elüldözi az apákat. Szegényeket, akiknek nincs ünnepnapjuk. Hát én most már isten bizony könnyek között írom mindezt, de akkor most mi legyen? Szeretnél egy buksisimit? Játék autót? Legjobb apukás bögrét? Akkor jobb lesz? Csendben szólnék, hogy amúgy már nálunk is elkezdték ünnepelni az apák napját, szóval sirámod meghallgattatott. De egyébként nem lenne-e jobb, ha nettó eltörölnénk mind a kettőt, és megállapodnánk abban, hogy az anyákat és apákat szeressük és tiszteljük? Tudom, naiv dolog ez, de ettől lehetne egy picit szebb a világ.

Addig pedig, amíg ez bekövetkezik, engedd meg, hogy egy rendkívül bölcs ember gondolatait ajánljam a figyelmedbe, egy picit aktualizálva: “Nem Puzsér Róbert munkáját kell ünnepelni, hanem közölni vele, hogy kurva szerencsés, hogy tehetség nélküli senkiként megél ma Magyarországon. Elég az önsajnálatából és az összkomfortos szenvedéséből! Emberek százezrei boldogtalanságot meg frusztrációt tanulnak tőle, ő pedig előbb-utóbb vagy megtöri, vagy elüldözi azokat, akik nélkül soha nem lett volna belőle közepesen ismert médiaizé. Akinek szerencsére nincs ünnepnapja.”

További cikkek anyákról az NLCafén:

• 10 túlélési stratégia egyedülálló anyáknak
• 10 érzés, amit minden anya átélt már
• Az anyámat ne…