Család

7 jel, hogy a gyereked el van kényeztetve

A játszótéren messziről kiszúrni, hogy melyik gyerek lett elkapatva, de ha a sajátunkról van szó, hajlamosak vagyunk lila ködöt ereszteni elkényeztetett csemeténk és magunk közé. Íme 7 jel, ami megmutatja, hogy kicsit túlzásba vittük a kényeztetést!
7 jel, hogy a gyereked el van kényeztetve

 Teljesen rendben van, ha egészségesen elfogultak vagyunk saját gyerekünkkel szemben, viszont eljön az a pont, amikor be kell lássuk: túlkényeztettük csemeténket. Azt mondják, egy kisbabát nem lehet eleget babusgatni, viszont egy kisgyereknél igenis oda kell figyelni, hogy ne vigyük túlzásba a szeretgetést és az engedékenységet. Lássuk, miről ismerszik az elkényeztetett gyerek!

 1. Hisztizik – gyakran

Az elkényeztetettség biztos jele, ha a hisztik nemcsak otthon történnek és nemcsak ritkán. Bárhol és bármikor képes a hangulatrohamra, jelentősebb ok nélkül is.

7 jel, hogy a gyereked el van kényeztetve

2. Soha nem elégedett

Hiába kap meg mindent, amit kér, egyszerűen nem tud megelégedni azzal, amije van. Az elégedettség érzése talán egy percig tart, aztán jön a következő kívánság.

3. Nem segítőkész

Az egy dolog, hogy nem lehet megkérni mosogatásra vagy porszívózásra, de még a saját játékait sem pakolja el, vagy a cipőjét sem mossa le. 

7 jel, hogy a gyereked el van kényeztetve

4. Megpróbálja irányítani a felnőttet

Az elkényeztetett gyerek nem tesz különbséget saját társai és a felnőttek között – mindkettőtől ugyanúgy elvárja, hogy rá figyeljen.

5. Nem osztozik

Más gyerekkel való osztozkodás szóba sem jöhet! A megosztás készsége nehezen fejlődik ki, de általában 4 éves korra már egy egészséges gyereknek hajlandónak kell lennie osztozkodni a játékain.

7 jel, hogy a gyereked el van kényeztetve

6. Könyörögnöd kell neki

Egy szülő kérésének igenis alá kell vetnie magát a gyereknek, akármekkora is legyen otthon a szabadság. Ha már a legapróbb dolgok miatt is könyörögni kell, ott baj van!

7. Nem hajlandó egyedül játszani

4 éves korra már képesnek kell lennie a gyereknek egyedül játszani, elütni az időt. Ha azonban folyton játszótársat követel, szinte biztos, hogy elkényeztettük.

Forrás: Popsugar

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top