Család

Háromszázszor törte el lánya lábát, hogy megmentse az amputációtól

Bizarr módszerrel próbálja megmenteni lánya lábát az édesanya: 300-szor törte el, hogy így meghosszabbítsa és elkerülhessék az aputációt.

A deformitással született kislány lábát amputálni akarták az orvosok, de az édesanya azt kérte, hadd próbáljanak ki egy másik módszert: 4 hónapon keresztül minden nap háromszor eltöri majd a lánya lábát.

Az anyuka ezzel a – sokak szerint középkori – módszerrel szerette volna elérni, hogy a négyéves Elsie lába a törés után úgy forrjon össze, hogy hosszabb lehessen. Sok orvos inkább az amputálást javasolta a hosszú és kellemetlen folyamat helyett, de a szülők úgy érezték, ez a legjobb döntés Elsie számára.

Több, mint 300 alkalommal törte el lánya lábát, hogy megmentse az amputációtól

Azóta a kislány egy speciális szerkezetet visel lábán, amin a csavarok manuális tekerésével kell naponta háromszor eltörni a gyógyuló csontot, hogy folytatódhasson a nyújtás. A folyamat természetesen orvosi felügyelet mellett zajlik, és egyébként már sokat nyúlt is a kislány lába.

Több, mint 300 alkalommal törte el lánya lábát, hogy megmentse az amputációtól
Több, mint 300 alkalommal törte el lánya lábát, hogy megmentse az amputációtól

Forrás: Mirror

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top