Család

Nyílt levélben vágott vissza a durván megalázott kismama

A hatalmas anyatejkultuszban jó lenne, ha nem felejtenénk el, hogy a szoptatást, bár gyönyörű élmény, nem minden kismama élheti át – akármennyire is szeretné.

 Amerikában már nincs kismama, akibe ne ivódott volna bele a mondat: “Breast is best.” vagyis: az anyatej a legjobb. Ugyanis a nyilvános szoptatás körüli viták mellett határozottan kialakult az a trend is, hogy az anyák minél tovább támaszkodjanak kizárólag az anyatejre a baba etetésénél. 

 A szoptatás a természet csodája, gyönyörű élmény, és valóban egészséges is. Csakhogy a világ nem fekete-fehér, és mindig akadnak kivételek is. Például ha egy anya babatáppal eteti kisbabáját az nem feltétlenül annak a jele, hogy lusta szoptatni. 

Nyílt levélben üzen a kismama, akit azért aláztak meg, mert babatápot vett

Az újdonsült floridai kismama, Annie Ferguson Muscato is a szoptatás híve. Még egy kurzust is elvégzett, és alig várta, hogy megszülessen a kisbabája, és megtörténjen az első etetés. Csakhogy a baba eltolta magától a mellét, és sírni kezdett. A nő ezután másfél hónapon át próbálkozott mindenféle trükkel, hogy megszerettesse tejét a gyermekével – pozíciókat váltott, préselte a tejet –  de semmi nem használt. Az orvos ekkor javasolta az allergénektől és tejproteintől mentes babatápot. Mikor a baba megízlelte, mosolyogni kezdett, és azóta rendesen eszik.

Csakhogy erről az egész történetről fogalma sem volt annak a vásárlónak, aki Annie mellé lépett az üzletben, mikor leemelte a polcról a babatápot és lekezelően a fejéhez vágta: “Breast is best!”

A kismama akkor szóhoz sem jutott a meglepetéstől. Hazaérve még mindig feldúlt volt, igazságtalannak érezte, hogy megalázták egy olyan dolog miatt, amiről nem tehet, és ami hatalmas fájdalmat okoz neki – hiszen bár megtalálta az etetés módját, úgy érezte, a testével kudarcot vallott, mint édesanya. Ezért nyílt levelet intézett a megalázójához a Facebookon, amiben egész történetét leírta. Többek között ezt is:

“Tudom, hogy az anyatej a legjobb. De van valami, ami még jobb: a boldog, egészséges kisbaba. Szülőnek lenni nehéz, és sok minden nem úgy alakul, ahogy elterveztük. Ilyenkor meg kell próbálnunk mindent megtenni, hogy a legjobbat nyújtsuk a gyermekünknek.”

 

Annie posztját azóta 37 ezren osztották meg.

Forrás: Popsugar

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top