Család

Orosz szótár és fúrógép – 20 őrült hálótárs a gyerekek ágyában

A legtöbb gyerek plüssel alszik, ebben nincs semmi különös. Vannak azonban kicsik, akik ennél bizarrabb dolgokat akarnak az ágyukba vinni. Sokkal bizarrabbakat.

Sok babája van a lányomnak – ezért is lepődtem meg, amikor egy nap a piacon vásárolt sütőtököt kezdte öltöztetni és ölelgetni. Természetesen az ágyba is vitte magával a tökbabát, és bizony rosszulesett neki, amikor pár nappal később ebéd lett a hálótársából, hiába magyaráztam, hogy ha nem használjuk fel időben, el fog rohadni.

Azt hittem, ez valami extrém dolog, míg

a barátnőm el nem mesélte, hogy az ő ovis kislánya a pudingos zacskót szereti a legjobban az ágyába vinni alvás előtt. Míg el nem nyomja az álom, ezt morzsolgatja, szagolgatja.

Másnap persze a megviselt papírzacskó már nem kell neki, az alváshoz újat kér. Csak hát az a baj, hogy a pudingot nem igazán szereti senki a családból, és csak gyűlik, gyűlik a sok viseltes darab a konyhaszekrényben.

Orosz szótár és fúrógép - 20 őrült hálótárs a gyerekek ágyában

Igen, a gyerekeink elképesztő dolgokkal akarnak aludni – az, hogy valaki tucatnyi plüsst halmoz az ágyába, és már nem is fér el tőle, abban nincs semmi extrém. Ahogyan a kemény kisautó, fakocka és fakard sem számít különlegesnek. Végül is ezzel játszik egész nap – miért válna meg tőle éjszaka? Szóval ezeknél jóval nagyobb extremitás kellett hozzá, hogy a top 20-as listánkba bekerülhessen egy gyerek és az ő kedvenc hálótársa.

És mielőtt kételkedne valaki: a sztorik mind igazak. A Gyereketető nevű közösség tagjai mesélték el nekünk, mi volt az a legőrültebb dolog, amivel valaha is ágyba vonult a gyerekük. És igen, ott is sok embernél kiakadt a biztosíték, volt aki fel is vetette: ez már túl van a normalitás határán, ezért hogy mindenkit megnyugtassunk, megkérdeztünk egy szakembert is arról, tényleg van-e olyan tárgy, amit ha a gyerek ágyba akar vinni, akkor aggódnunk kell a lelki épségéért.

Szerencsére a rövid válasz ez: nincs.

A hosszabbat meg el lehet olvasni a cikk végén.

1. A fiam nagyon szeretett volna a kenyérvágó nagy késsel aludni kiskorában.

Egyszer sikerült is neki belopnia az ágyba, míg zuhanyoztam. Még jó, hogy fürdés után bementem betakargatni, akkor láttam meg nála…

Orosz szótár és fúrógép - 20 őrült hálótárs a gyerekek ágyában

2. Mindenféle bot,

amit a napközbeni sétán gyűjtöttünk, előfordul, nem ritkán akár 20 centisek is.

3. Egyszer egy denevérkölyök pislogott a gyerek mellől a párnáról rám

nagy szemrehányóan, hogy miképp merem megzavarni kettejük idilljét. Szabályosan hozzá volt simulva a gyerekhez. Fogalmam sincs, hogy csempészte be, mert akkortájt már rendszeresen ellenőriztem minden zsebét a séták után, mert korábban volt már az ágyában csiga és bodobács is.

Orosz szótár és fúrógép - 20 őrült hálótárs a gyerekek ágyában

4. Egy mikroszálas törlőkendő.

Természetesen még sosem használtam…

5. A régi pizsinadrágom, ami már szakadt, lyukas.

A középső gyerekem ragaszkodik hozzá. De oviba azért nem engedem, hogy bevigye.

6. A hároméves lányom az oroszszótárral szeret aludni.

7. Cserepes virág.

8. A fiam kétévesen csak gumicsizmával a lábán volt hajlandó elaludni.

Orosz szótár és fúrógép - 20 őrült hálótárs a gyerekek ágyában

9. Barátnőm kisfia öblítős flakonnal és elektromos habverővel aludt.

10. Az én egyévesem a porcelán kávésbögrémmel aludt el.

11. A fiam szeret vonatjeggyel és blokkokkal aludni.

12. A hatéves fiam cipőfűzőt visz a párnája alá,

de találtam ott már nyers fusili tésztát is…

13. Egy darab papír zsebkendő,

olyan állapotban, ahogy a csomagból kiveszi. Véletlenül se lehet gyűrött, és reggel abba nem szabad orrot fújni! Egyébként tele az ágy plüssel.

Orosz szótár és fúrógép - 20 őrült hálótárs a gyerekek ágyában

14. A fiam fekete szemeteszsákkal akart egyszer aludni.

A hideg kilelt tőle, de ragaszkodott hozzá.

15. Az én fiam annak idején az én ósdi palacsintasütőimet favorizálta.

Egész napos szolgálatban voltak, és ennek megfelelően elég gyorsan amortizálódtak. Este vitte aludni, és szerintem rohadt kényelmetlen volt, mikor a pocija alá “gyűrte”, de állta a gyerek a vártát. Viszont a séták alatt kicsit se volt égő, hogy az esernyőkocsiból jobbra, avagy balra kilógva a gyerek a betonon karistolta végig a serpenyőmet, köröm a táblán-szerű hanghatásokat produkálva. Mindenki menekült a közelünkből.

16. A lányom arra a szilikonos kenő-izére van rákattanva, amivel a tojásfehérjét kell a sütire kenni

a sütés előtt (nem tudom, mi a neve hivatalosan, régen libatollból volt ez az eszköz). Állandóan kilopta a konyhafiókból, és elvitte játszani. Ha nem figyeltem, aludni is magával vitte. Egy idő után kapott egy sajátot, aminek az egyetlen funkciója az, hogy alvóka.

17. Az én négyéves lányom a szájfénygyűjteményével tér mindennap aludni,

amit egy plüssállat-hátizsákba gyömöszöl. Minden este leltározza, hogy megvan-e az összes. Körülbelül 15 darab. Előtte egy évig ugyanez a mutatvány volt pepitában: műanyag kistáska, benne vagy 8-10 bikini. Mondjuk ez utóbbit mindenhová vitte is magával, nem csak alváshoz.

18. A régi szép időkben egész gépparkkal vonult a fiam aludni: vasaló, fúrógép, turmix… és ventilátor

Ez kb. másfél éves korában volt szokás, most 8 éves, és totálisan normális, átlagos srác.

Orosz szótár és fúrógép – 20 őrült hálótárs a gyerekek ágyában

19. Az én fiam tegnap a felfújt karúszójával aludt el,

de rendszeres vendég még az ágyában a tic-tac, a szilikon muffinforma, és az apja vérnyomáscsökkentőjének doboza lencsével töltve.

20. A fiam nyolcéves. Rajzolt magának egy kisgyerektenyérnyi barna cseppet, aminek van szeme és nevetős szája. Körbevágta és közölte, hogy ez az ő házi kakija, és szépen maga mellé fektette az ágyba. Azzal aludt.

Nem csodálom, hogy a lista láttán sokakban felmerült a kérdés: Ez normális? Mindenkit megnyugtatnék, szakértőnk, Nagy Brigitta gyermekpszichológus szerint teljességgel az.

– Maga az alvós játék egyfajta “átmeneti tárgy”. Átmenet a valóság és a fantázia között. Az a funkciója, hogy segítsen a gyereknek csökkenteni a szorongását, amit akkor érez, amikor az anyja eltűnik, és gyakran ennek a kapcsolatnak az élményét éli újra át a tárggyal. Mindenki ismeri a “rongyikát”, amit a gyerek mindenhová hurcol magával, és ami éppen ezért büdös és koszos is, mert kimosni sem lehet. Ez olyan hároméves korig teljesen átlagosnak számít. Ezután már egyre kevésbé lesz fontos az az “egyetlen” tárgy, és jönnek a változó kedvencek. Ezek között pedig elképesztőek is lehetnek. Megpróbálhatjuk kibogozni az okát, de mint mondtam, ezeknek a tárgyaknak elég jelentős alkotóeleme a róla való fantáziálás. Az, hogy a gyereket lenyűgözi az adott dolog textúrája, használati módja.

Orosz szótár és fúrógép - 20 őrült hálótárs a gyerekek ágyában

Tény, hogy az autistákra is jellemző, hogy lenyűgözi őket egy-egy furcsa tárgy, és képesek az órákon át figyelni, matatni vele. De ha ilyen gond van egy gyerekkel, annak nagyon sok egyéb jele van, nem csak az, hogy az átlagostól erősen eltérő alvós játékkal tér pihenni.

Tehát ha a gyerekünk számunkra furcsa dologgal akar aludni, és ez nem veszélyes a testi épségére, a legjobb, ha legyintünk, és örülünk annak, hogy ilyen kreatív. És ha azt hinnénk, hogy ilyesmi csak gyerekkorban fordul elő, akkor emlékezzünk rá, hogy amikor valakit elhagy a szerelme, vagy csak épp elutazik, milyen lelkesen visszük ilyenkor a pólóját az ágyba magunkkal, nem is beszélve egyéb furcsa holmijairól.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top