Család

Örökbe fogadta a család a haldokló kiskutyát, aki végül a legszebb meglepetést adta nekik

Az anyuka és kislányai egy törökországi menhelyről vitték haza a haldokló kiskutyát, hogy utolsó perceit egy szerető családban tölthesse. De a kutyus végül mindenkit meglepett.
Örökbefogadta a család a haldokló kiskutyát, aki végül a legszebb meglepetést adta nekik

 A törökországi kutyamenhelyek elkeserítő állapotokat mutatnak: ritkán altatják el a kutyákat, ezért általános a zsúfoltság, és hemzsegnek a betegségek az állatok között. Egy ilyen menhelyen önkénteskedett az amerikai anyuka, Mary is. 

 A menhelyen csaknem négyezer kutya lakott egyszerre, sokkoló körülmények között. Mary és három kislánya minden tőlük telhetőt megtettek, hogy segítsenek a kutyusoknak, mígnem rátaláltak a leginkább segítségre szoruló ebre: egy imádni való kiskutyára, akit a szopornyica nevű lázas betegség kínozott. 

Mary kislánya találta ki, hogy vigyék haza a kutyát, hogy legalább utolsó napjai szerető és nyugalmas közegben teljenek. Csakhogy a kiskutya az új családjában új erőre is kapott, és úgy döntött, ezért az életért már megéri küzdeni. A kutyusnak a Faith, azaz Sors nevet adták, és azóta is boldog tagja a családnak!

Forrás: Littlethings

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top