Család

“Jogi abortusz” engedélyezésére készülnek a svédek

A híresen liberális svéd társadalmat is nem kicsit meghökkentette az ötlet.

A férfiaknak joguk van hozzá, hogy lemondjanak a még meg sem született gyermekükért viselt felelősségükről, véli a svéd Liberális Párt Ifjúsági Szervezete.

A “jogi abortusz” azt jelentené, hogy egy férfi a terhesség 18. hetéig írásban lemondhatna a még meg sem született gyermekéről: így soha nem lehetne arra kötelezni, hogy bármilyen módon hozzájáruljon a gyermek felneveléséhez, de arról a jogáról is lemond, hogy bármilyen kapcsolata lehessen vele, vagy akár csak láthassa őt.

Svédországban átlagon felül vesznek részt az apák a gyerek körüli teendőkben
Svédországban átlagon felül vesznek részt az apák a gyerek körüli teendőkben

A javaslat ötlete egyébként állítólag az ifjúsági szervezet női tagjai fejéből pattant ki, akik szerint azért lenne jó egy ilyen törvény, mert így előre tisztázni lehetne jogi szempontból is, hogy egy férfi részt kíván-e venni a gyermek felnevelésében. Úgy fogalmaztak, hogy az őszinteség nagyon fontos ebben a kérdésben, és így tiszta vizet lehetne önteni a pohárba. Ebben egyébként van valami.

Svédországban nagyon magas, 80 százalék feletti az abortusz támogatottsága, de ez az ötlet nagymértékű elutasítással találkozott a lakosság részéről. Egyesek egyenesen az ötletgazdák falhoz állítását javasolták, de a higgadtabbak is a család elleni támadásként értékelték az ötletet.

Forrás: washingtonpost.com

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top