El kell tartanom a szüleimet, ha rászorulnak, de nem érdemlik meg?

A szüleim felelőtlen életet éltek mindig is. Velem nem foglalkoztak gyermekként, mindig valaki más vigyázott rám, más vitt az óvodába, más vitt az iskolába, nem ismerték a tanulmányi eredményeimet, sosem mutattak irányt, milyen iskolát válasszak. Aztán szokatlanul korán önállósodtam. A szüleim reménykedtek abban, hogy minél korábban meg is házasodom, hogy legyen más a “tulajdonosom”, ne kelljen az ételellátásomról se gondoskodniuk – hiába nem velük éltem, azért valamennyi ételpénzt kellett fizetniük. A szüleim a testvéremről sem vettek tudomást, de ő velük élt, és bántalmazták fizikailag, szellemileg pedig elhanyagolták olyannyira, hogy többek között az erős alkoholizmus, amellett pszichiátriai gyógyszerfüggősége miatt gyógyíthatatlan, gyakran igen veszélyes és tomboló tünetekkel járó skizofréniában szenved.

A szüleim sosem foglalkoztak a pénzügyeikkel. Az apám sok-sok éven át munkanélküli segélyeken éldegélt, közben maszekolt, ha volt kedve, a pénzt félrerakta magának. Természetesen senkinek sem juttatott az általa fusizott pénzből, se ételre, se ruhákra, se tankönyvekre. Az anyám meg egyszerűen kilépett a munkahelyéről, belépett egy szektába, és azóta feketén dolgozik otthon, és ezen nem is akar változtatni: Ha nincs bejelentett munkahelye, nem kell adózni, jelenleg többet keres nettóban, mint egy fix munkahelyen, szabadosan él – bármikor bárhova elutazhat, semmi sem korlátozza, nincs kötelessége, kötöttsége, csak amit a szekta megkíván. Nyugdíja biztosan nem lesz, megtakarítása sincs, mert minden pénzét azonnal elszórja.

A folytatásért kattints a Világ caféblogra!