Család

Ők jelentik a hidat a külvilág felé – 10 gyönyörű gondolat a barátságról

Régen azt hittem, azok a szerencsés emberek, akiknek nagyon sok barátjuk van. De az évek múlásával ráébredtem, hogy a barátság nagyon ritka kincs, és ahogy drágakőből sem talál sokat az ember, úgy igaz barátból is csak kevés szegődik mellé az életben. Vigyázzatok hát ti is a barátaitokra, és merengjetek el pár percig a következő gondolatokon.

Az igazi terapeuta az, akit az érdekel, hogy tulajdonképpen te ki vagy. Aki nem azzal foglalkozik, hogy te kivé váljál, vagy hogy jó páciens legyél. Terapeuta tehát csak akkor kell, ha nem találsz magadnak valódi barátokat. Akinek valódi barátai vannak, nincs szüksége terapeutára. (Feldmár András)

 ***

Keresd azoknak a társaságát, akik az öröm óráiban melletted vannak. Mert az ő lelkükben nyoma sincs a féltékenységnek vagy irigységnek: csak boldogok, ha boldognak látnak téged. (Paulo Coelho)

via GIPHY

 ***

Milyen ritka az igazi barátság a világon! És bizony (…), sokan csak akkor kezdenek komolyan gondolkozni, amikor már késő! (Jane Austen)

 ***

A barát olyan, mint az esőkabát az előszobában. Amikor nincs szükség rá, “csendesen” meglapul a polcon, de amikor esik, a sötétben is megtalálom, hiszen ott van! (Hofi Géza)

via GIPHY

 ***

Számomra (…) az igazi barátság ott kezdődik, amikor nemcsak pozitív dolgokban lubickolok, hanem egy adott konfliktushelyzetben annak ellenére elmondom a véleményemet, hogy tudom, ez a másiknak fájhat. (Csernus Imre)

 ***

A barátság a találkozásokból táplálkozik, és meghal, ha megfosztják tőlük. (Robert Merle)

 ***

Minél nagyobb a fizikai távolság két ember között, annál több időt, energiát és pénzt igényel az együtt töltött idő. A legbensőségesebb barátságok legyőzik ezt az akadályt, ám a legtöbb kapcsolatot már pusztán az erőfeszítések fölemésztik. (Em Griffin)

***

A legnagyobb ellenségekből is lehetnek jó barátok. Éppen csak idő kell hozzá, hogy megismerjék egymást. (Bálint Ágnes)

via GIPHY

 ***

A barátok jelentik a hidat a külvilág felé. Az ő szemükkel is látunk, nemcsak a magunkéval. (Pam Brown)

 ***

A legjobb barát néha kegyetlenül őszinte, néha rávilágít a hibáinkra, sőt néha ő meri egyedül kimondani, amit hallanod kell. De az is biztos, hogy a legjobb barát az, aki elsőként áll majd ott, hogy felkaparjon a földről, miután hibát hibára halmoztál, és nem fog szólni egy rossz szót sem. Akkor már csak támogat. (Leiner Laura)

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top