Család

12 ezer új óvodai és bölcsődei férőhely létesülhet

Egy készülő jogszabály értelmében 2018-ra 12 ezer új férőhellyel kell bővülniük az óvodáknak és a bölcsődéknek.

“Egy ambiciózus célkitűzésünk van: a férőhelyeket 2018-ra 60 ezerre szeretnénk növelni. Ez jelentős, közel 12 ezer férőhelyet jelentő növelést tűztünk ki célul. Bölcsődei, óvodai férőhelyek fejlesztésére különböző európai uniós forrásokból százmilliárd forintos nagyságrendű összeg áll majd az elkövetkező években a rendelkezésre” – mondta Novák Katalin az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az Inforádióban.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hangsúlyozta, hogy mivel jövő évtől az édesanyák már a gyerek fél éves korától visszamehetnek dolgozni, ezért egyre nagyobb az igény a 0-3 éves kor közötti gyerekek napközbeni felügyeletére.

Ha a jogszabály életbe lép, mini- és munkahelyi bölcsődék is létrejönnének, illetve a települési önkormányzatokat is kötelezni lehetne bölcsődei férőhelyek létrehozására, ha azt legalább öt, 3 évesnél fiatalabb gyermeket nevelő család igényli.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top