nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Család
“Nem tudom, mások hogyan csinálják, de én azt érzem, hogy szar anya vagyok”

“Nem tudom, mások hogyan csinálják, de én azt érzem, hogy szar anya vagyok”

Ha a jó anyaság receptjét felírhatnám, akkor egy mondatot írnék: érezd jól magad nőként, és add oda magad a gyermekednek! Ha a szenvedéllyel teli feleség receptjét kellene felírnom, akkor ezt írnám: érezd jól magad nőként és add oda magad a párodnak! Tudom, nem egyszerű feladat a kisgyerekek mellett megőrizni a szenvedélyt és tüzet a párkapcsolatunkban, mégis azt mondom, nem lehetetlen!
Bibók Bea
Bibók Bea
f Ajánlom
A cikk szerzője Bibók Bea pszichológus, szexuálpszichológus, pár- és szexuálterapeuta. A Babes – Bolyai Tudományegyetem pszichológia szakán végzett, mint pszichológus. A Magyar Családterápiás Egyesület család- és párterápiás képzését követően a Semmelweis Orvostudományi Tudományegyetem posztgraduális képzésén tanult szexuálterápiát. Tagja a Magyar Családterápiás Egyesületnek és a Szexológiai Tudományos társaságnak, valamint a Magyar Szimbólumterápiás Egyesületnek.

A minap vendégek érkeztek hozzánk, Bence, 37 éves gépészmérnök és Klára, aki 38 éves, banki alkalmazott. Nagyon szimpatikus fiatal pár, akiknek immár kétéves a babájuk, Miksa. A szülés miatt hosszú ideig nem találkoztunk egymással, de az utolsó találkozás óta egy szerelmes, egymásra figyelő pár képe élt bennem, akik itták egymás szavait, akik nyíltan egymás szemébe néztek, és együtt rezdültek. Amikor utoljára együtt töltöttünk egy hétvégét, akkor érezni lehetett azt a szexuális energiát kettejük között, amiről csakis egy dolog juthatott eszembe. Mégpedig az, hogy a szex rendben van a kapcsolatukban.

“Egész nap azon aggódom, vajon jól csinálom-e?”

Ezzel szemben a mostani találkozás egészen más volt. Két hűvös embert láttam, akik között egyáltalán nem volt érezhető a kapcsolat, nem volt köztük az a bizonyos rezgés, a szenvedély előszobája. Nem néztek egymásra, és nem vibrált a levegő körülöttük. Minden kommunikáció csakis a gyermekkel volt kapcsolatos, nem volt a másik felé irányuló interakció, csakis a gyerek volt minden gesztusuk és kommunikációjuk középpontja. Olyan érzésem volt, mintha két idegen ember nevelné ezt a gyereket, két ember, aki boldogtalan, elégedetlen, tele van görccsel, és nem hiszik el önmagukról, hogy ők is képesek a kapcsolatuk megőrzése mellett egészséges rugalmassággal rendelkező szülők lenni. Szomorú volt látni, hogy az a sok tűz, az egymás felé irányuló figyelem a kisbaba érkezését követően teljes mértékben eltűnt a kapcsolatukból.

Amikor Klárival négyszemközt beszélgettem, elmondta, nagyon törekszik arra, hogy tökéletes anya legyen. Könyveket olvasott arról, hogyan kell bánni a kicsivel, előadásokra és tanfolyamokra járt. Rengeteg energiát fordított arra, hogy a babával kapcsolatos tennivalók során mindent a legtökéletesebben csináljon. Ám, ahogy a tudása bővült, az anyai önbizalma ezzel párhuzamosan csökkent. Elvesztette a női kreativitását, a spontaneitását, ezzel egy időben állandósult a félelme, hogy ő biztosan nem lesz jó édesanyja Miksának. Amikor nagy ritkán, hullafáradtan szexre került a sor, akkor nagyon igyekezett, hogy megfeleljen Bence elvárásainak, de képtelen volt élvezni a szexet.

Gondolj bele, Bea, az egész napom a kicsi körül forog. Főzök, turmixolok – mert már sajnos nem szoptatok, persze ezért is bűntudatom van – takarítok, mosok, vasalok. Mire Bence hazaér, ragyog a lakás. Már úgy várom, mint a megváltót, hogy emberi szót halljak, hiszen egész nap csak gügyögök Miksával. Be vagyok zárva, egész nap azon kattogok, vajon jól csinálom-e, maximálisan odafigyelek-e Miksára? Amikor kétségeim vannak, akkor legszívesebben egy forró drótot hívogatnék állandóan. Azért, hogy megerősítsenek abban, igen, tényleg jól csinálom. Tudod, Miksának egész nap szüksége van rám, vele vagyok, egy lépést sem távolodok el tőle. Ez nagyon kimerít. Aztán, amikor megjön Bence, akkor elmondom, mi volt ma a kicsivel, és akkor már jobban érzem magam, mert nem egyedül kell döntéseket hoznom. Másra nem telik az erőmből. Nem tudom, mások hogyan csinálják, de azt érzem, hogy szar anya vagyok. Hát ez lenne a boldog anyaság? Ráadásul már szex se nagyon van köztünk, mert egyszerűen nincs energiám rá. Nem is kívánom. Persze ettől is bűntudatom van, de akkor sem megy. Bencének is a gyerek a legfontosabb, egyébként fantasztikus apa. Ezt nagyon szeretem benne, mert legalább akkor nyugtom van, amikor együtt játszanak, hiszen akkor egyikkel sem kell foglalkoznom” – mondja Klári.

A kapcsolódás ebben a családban a pár két tagja között már nem közvetlenül valósul meg, hanem a gyermeken keresztül. A gyermek az összekötő kapocs, a kapcsolódási pont. Ebben a felállásban a pár élete csakis a gyermekről szólhat, ugyanis ez az egy lehetőség van arra, hogy valami közösséget érezzenek. Kláriék ugyan mindent megbeszéltek, ami a gyerekkel kapcsolatos, mindenért aggódtak külön-külön, csak kettejük között nem létezett a kapcsolat, nem volt olyan kommunikáció, amiben adtak volna egymásnak önmagukból valamit. Nem jönnek felszínre az érzések, a közös tevékenység csakis a napi rutinra korlátozódik. Nem beszélgetnek önmagukról, éppen ezért a szex sem tud működni. Megszűntek, mint nő és férfi, csakis egy anya és egy apa van jelen a kapcsolatban. Éppen ezért nincsenek szexuális energiák, a kapcsolódásuknak egyetlen csomópontja van, és ez Miksa, a gyermekük.

Biztosan elég jó anya vagyok?

Ez egy nagyon markáns kérdés az anyák lelkében.

Pánikba esünk, hogy nem túl meleg-e a forró víz. Rossz érzésünk születik attól, hogy nem tudjuk, milyen a jó hőmérséklet. Nagyanyáink belenyomták a könyöküket a fürdővízbe – mert ott érzékeny a bőr –, és ha nem égette, akkor jó a babának. Már egy ilyen egyszerű szituáció is elég ahhoz, hogy az anyukákban szorongás alakuljon ki és állandóan piros fénnyel villogjon lelkükben a kérdés: biztosan elég jó anya vagyok-e?

Hidd el, a TE babádnak csakis TE lehetsz a legjobb anyukája!

Klárinak elmeséltem, én hogyan csináltam anno.

Az én lányaim ma már felnőtt korúak, hárman vannak. Csodálatos babák voltak, ma pedig csodálatos felnőtt nők. Hihetetlen látni azt, hogy amit megtanítottam nekik, az mind ott van bennük. Mintha magamat látnám háromszor. 

Korán szültem, az első diplomám megszerzése után azonnal férjhez mentem, és a következő hónapban teherbe is estem. Öt év alatt született három kislányunk – akik olyanok voltak, mint az orgonasípok –, huszonhét évesen már háromgyermekes anya voltam.

Azt hiszem, az én titkom az volt, hogy egy pillanatig sem kételkedtem magamban.

Tudtam, az én gyermekeimnek csakis én tudhatom, mi a jó, hiszen én ismerem őket a legjobban. Nem a könyveknek akartam megfelelni, hanem önmagamnak, a férjemnek és a lányaimnak. Már a kezdetektől fogva törekedtem arra, hogy ne majomszeretettel neveljem őket. A szeretet számomra az őszinteség, a tudás átadása, a követelménnyel párosuló támogató hozzáállás, amit csak úgy lehet megvalósítani, ha értő figyelemmel vagyunk jelen a gyerekek életében.

Követelmény, amiben a gyerekek kipróbálhatják magukat, esetleg a komfortzóna határainak a kitolása által, na és támogatás, figyelem, hogy érezze a gyermek, nekünk is fontos az ő kis lénye. Ez nem a majomszeretet kategória, hanem egy olyan – a gyermeknek önmagára irányuló – igényrendszer kialakítása, ami majd őt a későbbiekben segíti. Ehhez azonban rugalmasan kellett a gyerekekhez hozzáállni és nem a tankönyvben leírtak szerint nevelni őket. Nem is lehetett volna, hiszen minden gyermek egy kis egyéniség, mindenkit másként lehet jól nevelni!

Azt éreztem, nagy a felelősségem abban, milyen női mintát mutatok nekik.

Azt is tudtam, hogy attól, hogy három gyermekem van, nem szűntem meg létezni, mint nő, sőt!  Nem egy összeomlott, depressziós anyára van szükségük, hanem egy magát adó, a párjával harmóniában élő, örülni tudó anyát szeretnének.

Éppen ezért, hogy bírjam a hétköznapi terheket – hiszen nagyon intenzíven, folyamatosan önmagam adtam –, töltekeznem is kellett. Nem éreztem bűnösnek magam, amikor tornázni jártam, – sokszor magammal vittem a lányokat is. Akkor sem volt bűntudatom, ha a kicsi mellett olvasgattam, vagy néha a nagyszülőkre hagytuk a babákat és elmentünk a férjemmel túrázni, vagy csak pár órát kettesben töltöttünk otthon.

Azt gondoltam, hogy egy boldog és kiegyensúlyozott anyuka, aki a gyerekek mellett sem mond le az önmegvalósítás igényéről, csakis jó mintává válhat, és jó kedvű és önmagát adni tudó anya marad.

A párkapcsolatomra is nagy gondot fordítottam, mert fontos volt, hiszen ez mindennek az alapja. Sokat beszélgettünk önmagunkról a férjemmel és nem okozott lelkiismeret furdalást, ha szakítottunk privát időt magunknak, amikor csak ketten súgva-búgva titkokat megosztva, a régi önfeledt időkhöz hasonlóan egymásba mélyedtünk. Szexuálisan is.

Vigyáztunk egymásra, a férfi a nőre, a nő a férfire. De ehhez nőként kellett magam éreznem és tudnom kellett kapcsolatot teremteni a női lényemmel. Nem éreztem azt, hogy ettől rossz anya lennék. Inkább azt éreztem, hogy a lányok is örülnek annak, ha szüleiket kiegyensúlyozottan, vidáman, harmóniában látják, érzik.

Meséltem nekik arról, milyen jól érezzük magunkat akkor, amikor beszélgetünk egymással kettesben, és azt is elmondtam nekik, milyen jó dolog összebújni, mert akkor érezzük, mennyire szeretjük egymást. Azt is érzeték a lányok, hogy nagyon fontosak számunkra mindhárman. Nem okozott nekik gondot, ha nem minden percben ők voltak a középpontban. Tudták egy idő után, hogy ha anya és apa kettesben van, az csak jót jelent.

De ezt meg kellett nekik tanítani sok beszélgetéssel. Azt hiszem, ha egy szülő képes az érzelmeiről beszélni a gyermekeinek, akkor a gyerekek sem érzik azt, hogy a szülei nem szeretik őket. Azt érzik, biztonságban vannak..

Szokásunkká vált a lányokkal, hogy amikor az édesapjukat vártuk haza, akkor együtt kinyitjuk neki a nagykaput, hogy beállhasson az autóval. Aztán együtt megvacsoráztunk, beszélgettünk, majd azt kértem a lányoktól, hogy pár percre hagyjanak minket kettesben, mert fontos megbeszélnivalónk van. Ezek után megköszöntem nekik azt, hogy mindezt lehetővé tették. Egy idő után pontosan tudták, hogy anyának és apának ez a pár perc nagyon fontos, ez azt jelenti, szeretik egymást. Utána viszont jön az est fénypontja, amikor öten együtt játszunk és beszélgetünk.

Egészen kicsi koruktól kezdve mindig elmondtam nekik, hogy hogyan érzem magam, milyen kedvem van, miért érzem jól magam, esetleg miért vannak most nehéz érzéseim. Nem rejtettem el az érzelmeimet. Láttak nevetni, sírni, dühöngeni és szomorúnak is. Mind a párkapcsolatban, mind a szülő-gyermek kapcsolatban nagyon fontosak az érzelmek.

A nonverbális kommunikációból mindent értenek a gyerekek

Éppen ezért nagyon fontosnak tartottam, hogy azt mondjam el verbálisan nekik, amit ők nonverbálisan érzékelhetnek, ez nem lehet más, csakis az igazság. Ennek több pozitív hozadéka van. Az egyik, hogy nem kellett színjátékot játszani senki előtt, bátran vállalhattam az érzelmeimet, így sok energiát spóroltam meg. A másik, talán a legfontosabb, a lányoknak is megtanítottam az őszinte kommunikációt, azt, hogy az érzelmeinket bátran vállaljuk, nem válunk sebezhetővé ez által. Őszinte, hiteles felnőtté váltak ők is.

A szex akkor jöhet létre, ha a férfi és a nő a gyerekektől függetlenül képes kapcsolódni egymáshoz. A szexuális együttlétekhez vágy kell. Ez csakis akkor valósulhat meg, ha van két ember, aki férfinek, illetve nőnek érzi magát. Van dinamika a kapcsolatban a két ember között. De ha én a páromat nem a keresztnevén szólítom, hanem azt mondom, apa, ő pedig engem anyaként szólít, akkor a férfi-női dinamika már biztosan nincs meg a kapcsolatban.

A férjem mindig fontos volt számomra. Számára nem csupán egy anya szerettem volna lenni, hanem egy nő, aki egyébként klassz anya is egyben. A lányoknak voltam az édesanyjuk, a férjemnek pedig a nőt kellett, hogy jelentsem, aki vágyik a vele való szeretkezésre. Az én játszóteremet nemcsak a homokozó jelentette, hanem, amikor a lányok aludtak, akkor természetesen a hálószoba is.

A férjemhez való kapcsolódás nagyon intenzíven volt jelen a mindennapokban Összekapaszkodtunk, mint FÉRFI és NŐ, így nem a gyerekek képezték azt a felületet, ahol mi képesek voltunk találkozni, egyesülni – mint Kláriék esetében –, hanem ez a gyerekektől függetlenül történt meg. És ez a férfi-női kapcsolat, a mi kettősünk tudott a gyerekek felé irányulni és feléjük a harmóniát közvetíteni.

A fent leírt tapasztalatok nem azt jelentik, hogy mindenkinek ugyanígy kell elérnie azt, hogy odaadó feleség és odaadó anya lehessen. Pusztán példát hoztam arra, hogy ha ismerjük önmagunkat, a saját határainkat, valamint ha ismerjük a gyermekeinket, akkor ez a vállalkozás nem lehetetlen. Ha mindezeken felül képesek vagyunk a lényünket kinyitni és ezen keresztül beengedni a világot, majd a saját szűrőnkön megszűrve ezt átadni, akkor valószínű, hogy sikerül rugalmas gondolkodású, spontán, odaadó, szenvedéllyel teli nővé válnunk, aki képes egyszerre anya is és odaadó szexuális partner is lenni.

Én bízom benne, hogy neked is sikerül!

Megosztás Facebookon