Család

Milli kutya két élete

Nincs két egyforma élet, nincs két egyforma sors. Ez a háziállatokra is igaz: van, aki egy szerető család féltve őrzött kincse, és van, akinek az élethez való jogot is magának kell kiharcolnia. Utóbbiak igen széles táborába tartozik Milli kutya is, aki csak a Rex Kutyaotthonnak és saját kitartásának köszönheti, hogy ma már úgy élhet, ahogy azt minden állat megérdemelné.
Milli kutya két élete

Testvéreivel egy gyártelepen látta meg a napvilágot, ahonnan az emberi kegyetlenség következtében súlyos sérülésekkel került a Rex Alapítvány gondozásába. Bár a bűnös helyett ő került rács mögé, mégis szerencsésnek mondhatja magát, hiszen felgyógyulása után egy szerető család fogadta örökbe, ahol nyolc gyermek mellett “kilencedikként” új életet kezdhetett. A súlyos trauma, melyet átélt, ma már nem befolyásolja a mindennapok során, és szerencsésebb társaihoz hasonlóan teljes életet élhet.

Milli kutya két élete

A Rex Kutyaotthon Alapítvány 23 esztendeje fáradhatatlanul igyekszik fordítani a Millihez hasonló, kiszolgáltatott állatok sorsán, mert munkatársai és támogatói egyaránt hisznek abban, hogy minden állat megérdemel egy esélyt a boldogabb életre.

Az újpesti Rex Állatszigeten, az alapítvány állatvédelmi központjában az elmúlt 11 évben sok ezer kutya és macska kapott lehetőséget az újrakezdésre, de számos más állat is menedékre talált már itt, akár csak átmenetileg is. Az alapítvány ugyanakkor kiemelt figyelmet fordít a jövő alakítására is, ezért diákok generációival ismerteti meg a felelős állattartás alapjait.

Milli kutya két élete

Ehhez a kitartó munkához azonban folyamatosan szükség van nagylelkű támogatókra is, akik nélkül számtalan állat számára soha nem lenne meg az esély az újrakezdésre. Adód 1%-ával Te is támogathatod a Rex Kutyaotthon erőfeszítéseit, hogy célkitűzéseihez híven fordíthasson a bajba jutott állatok méltatlan sorsán.

rex.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top