Család

A TV és a gyerekek – praktikák a televíziózáshoz

Alapvetően a szülők televíziózási szokásait veszik át a gyerekek, és az ő példájuk alapján alakul ki a viszonyuk ehhez a tevékenységhez. Azoknak, akiknek nincs idejük jó példát mutatni, vagy más miatt vannak gondjaik a gyerekek tévénézési szokásainak "beállításával", íme néhány trükk. Ezeket alkalmazva a gyermek nem lesz tévéfüggő, és nagyobb hasznát látja majd a képernyőnek, mint kárát.

A tévézés nemcsak haszontalan tespedéssel töltött bambulás lehet, hanem értékes tevékenység is, hiszen ez a médium olcsó, bárki által elérhető forrása az információknak, a kultúrának, a művelődésnek és szórakozásnak egyaránt. Sőt, ma már az internettel összekapcsolt okostévék a kapcsolattartásban, közösségépítésben is hasznunkra lehet.

TV és a gyerekek - praktikák a televíziózáshoz

Ugyanakkor – mint minden az életben – a televízió is “kétélű fegyver”, és ha túlzásba visszük az élvezetét, akkor kifejezetten ártalmas lehet. A gyermekek lelki, szellemi fejlődését a túl sok tévézés torzítja, és – ne áltassuk magunkat – még a felnőttek mentális és fizikai egészségére is rossz hatással van. Fontos tehát, hogy a tévézési szokásokat egészséges mederbe tereljük a családban.

Hiteles példa és szabályok

A legfontosabb és legjobb módszer ehhez a példamutatás. Hajlamosak vagyunk megfeledkezni erről, és a nevelést a könnyebbik végén megfogva sokszor papolással, kérleléssel, fenyegetéssel igyekszünk jobb belátásra és az általunk helyesnek vélt viselkedésre rábírni a gyerekeinket. Pedig csak a maga kárán és másokat utánozva tanul a gyerek, minden egyéb módszer már kényszerítés, az erőszak kifinomult vagy éppen nyers formája. Persze az erőszak is lehet egy módszer a nevelésben, de gondolj csak vissza, neked jólesett-e gyerekkorodban, ha így tanítottak? Ugye nem szeretnéd, ha ezt a gyermekednek is át kellene élnie?
A televíziónézés szokásait is úgy taníthatod meg a legsikeresebben a gyermekednek, ha jó példával jársz elöl. Ettől kezdve már csak az a kérdés, te magad milyen szokásokat tartasz helyesnek a tévézés kapcsán, és képes vagy-e magad is betartani azokat.

Ugyanakkor arról sem szabad megfeledkezni, hogy a televíziózás meglehetősen addiktív dolog. A képernyő bárkit megbabonáz, képes magához vonzani felnőttet és gyereket egyaránt, akik aztán észrevétlenül belefeledkeznek a rohanó, villódzó képsorokba. A gyors képváltások, a hangulatot szándékosan hullámzásban tartó, érzelmeket felkorbácsoló dramaturgiai elemek mind azt a célt szolgálják, hogy néző ne álljon fel a képernyő elől. A lélek mérnökei jól ismerik azokat a módszereket, amikkel a tévé a rabjává teheti a nézőt, és ezekkel a hatásokkal szemben egy gyermek teljesen védtelen. Csak úgy lehet elkerülni, hogy szenvedéllyé váljon nála a televíziózás, ha mértékkel nézi a képernyőt. Ergo: korlátokat kell szabunk neki, mert egy gyermek még nem képes az önmérsékletre ilyen kérdésekben.

TV és a gyerekek - praktikák a televíziózáshoz

Iskolás korú gyerekeknél naponta legfeljebb két óra, 3 és 6 év között pedig legfeljebb egy óra, vagy kevesebb az idő, ami még elfogadható, ha tévézéssel töltik. Amikor felállítod a tévénézési szabályokat a családban, ezt is tartsd szem előtt. A hasznos tévézést és ezeket az időkorlátokat kell valahogy ötvözni tehát. Hogy hogyan? Válasszátok ki előre azokat a műsorokat a gyerekeddel, amiket megnézhet, és ezek időtartama ne legyen több, mint a fent javasolt. Ilyen egyszerű.

Trükkök, amikkel kordában tarthatod a tévézést

Persze csak akkor lesz ez ilyen egyszerű, ha már a kezdetektől ilyen elvek szerint engedjük a tévézést a gyermeknek. Ha ezt a módszert, mondjuk, 6 éves korában szeretnéd bevezetni, annak valószínűleg hosszan elhúzódó harc lesz a vége. Azonban vannak ravasz eszközök, amikkel ezt a háborút megnyerheted. Íme, néhány.

Ne tedd a tévét a lakás központi helyére
Ez egy egyszerű, de gyakorlatias módszer. Ha a televízió nem oltárként terpeszkedik a család fő életterének közepén – például a nappaliban a kanapéval szemben –, hanem egy másodrendű helyen, mondjuk egy sarokban a földön, akkor eleve kevesebb figyelem fordul felé. Egyúttal a használata is kényelmetlen lesz. Tudat alatt is sugallja ez a pozicionálás, hogy a tévé nem a legfontosabb dolog az életben. Tegyél a tévé helyett olyan tárgyakat a lakás a központi helyeire amik jobban képviselik az értékrended.

Ne legyen senkinek saját televíziója
Egy családba elég egy televízió. Ha mindenkinek van saját készüléke a szobájában, az megnöveli az esélyét, hogy a családtagok külön-külön elvonuljanak, és a saját műsoraikat nézzék. Viszont ha csak egy TV van, akkor a tévézés közösségi élmény lesz. Ezenkívül egy kiváló lehetőség arra, hogy a testvérek megtanuljanak egymás javára néha lemondani a saját élvezetükről. Ez egyúttal persze azt is jelenti, hogy nemcsak a gyerekeknél, de a te hálószobádban sem lehet külön tévé, hiszen ezzel teljesen hiteltelenné válnának a helyes tévézésre nevelő módszereid. Egyébként is rosszat tesz a pihenésnek és a szerelmi életnek, ha éjszaka villódzik a képernyő.

Válassz körültekintően előfizetést
Olyan televíziós előfizetési csomagot válassz, amiben csak azok a csatornák szerepelnek, amik szerinted nem károsak a gyermeknek. Ha 15 mesecsatorna van a kínálatban, akkor megsokszorozod a kísértést és a gondjaidat is. Egy-két mesecsatornával éppen olyan jól elvan a gyermek, mint egy tucattal, sőt! Ez egy kicsit olyan, mint amikor túl sok a játéka: unott, ideges, válogatós lesz tőle.

Ösztönözd a gyermeked más tevékenységekre
Volt idő, amikor még nem volt tévé, és a gyerekek mégis felnőttek. Vajon mivel töltötték az idejüket akkor? Keress elfoglaltságot a gyerekednek a tévétől távol: játsszatok együtt a szabadban, kiránduljatok, tanítsd, vond be őt a házimunkába, olvassatok együtt könyvet, menjetek állatkertbe, tartsatok háziállatokat, rendezzetek jó nagy gyerekzsúrt! Mindet legalább úgy fogja élvezni, mint a Spongya Bob legújabb epizódját, ha nem jobban, hiszen együtt lehet veled!

Beszélgessetek a műsorokról
Ha azt szeretnéd, hogy felnőtt fejjel is szó szerint válogatós tévénéző legyen a gyermeked, aki nem fogad el kritika nélkül mindent, ami a képernyőről hozzá szól, akkor tévézzetek együtt, és beszélgessetek arról, amit láttok. Engedd, hogy kérdezzen, és ha kérdez, mindig válaszolj neki. Vedd komolyan a véleményét, ne intsd le, és kezeld egyenrangú vitapartnernek. Ezzel hozzájárulsz, hogy erős, kiforrott, saját véleménnyel és nézőponttal bíró fiatal serdüljön belőle, akit nem könnyű befolyásolni és rossz útra vinni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top