Család

Hivatalosan nem létezik a 19 éves lány

Hivatalos papírokat akar végre szerezni, ám a szülei ebben nem hajlandóak segíteni neki.

Alecia Pennington annak idején otthon született és a szülei ezt követően hivatalosan nem anyakönyveztették. A keresztény közösségben, ahol felnőtt, a gyerekeket otthon tanították, így az oktatási rendszerbe sem került be. Orvosra pedig még nem volt szüksége, így eddig az sem okozott neki problémát, hogy nincs társadalombiztosítási száma. Vagyis a lány hivatalos értelemben nem is létezik. 

“19 éves vagyok és nem szerezhetek jogosítványt, nem kaphatok munkát, nem mehetek főiskolára, nem szállhatok repülőre, nem nyithatok bankkártyát, nem szavazhatok” – panaszkodott a fiatal lány egy videóban, melyet néhány napja töltött fel a YouTube-ra.

Hivatalosan nem létezik a 19 éves lány

Alecia megkérte a szüleit arra, hogy állítsák ki a nyilatkozatot, mely szükséges lenne ahhoz, hogy hivatalos papírokat szerezhessen, ám ők elutasították ezt. Megkereste azt a bábát is, aki annak idején levezette az édesanyja szülését, ám ő sem hajlandó neki segíteni.

A lány kétségbeesésében készítette a videót, illetve egy Facebook-oldalt is létrehozott, hogy segítséget kérjen ahhoz, hogy bizonyíthassa a létezését.

A videó láttán aztán az édesanyja, Lisa a weboldalán közzétett írásában tagadta a lánya vádjait. Az asszony azt állítja, hogy Alecia hazudik. Hogy kinek van igaza, az egyelőre nem derült ki, mindenesetre a helyzet minimum bizarr.

Forrás: Oddity Central

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top