Család

50 perc különbséggel hunyt el az idős pár

69 évet éltek le együtt.

Giuseppe és Livia Fortuna Rómában szerettek egymásba, és 1945-ben házasodtak össze.

Az idős férfi az utóbbi években rákban és demenciában szenvedett, míg felesége krónikus tüdőbetegségben. Halála előtt egy héttel Livia azt mondta az unokájának, hogy Giuseppe haldoklik, és ő is vele megy majd.

A 91 éves férfi végül december 13-án elhunyt. Neje a halálhírre összeomlott, és zokogott élete párjáért, a kórház személyzete próbálta megnyugtatni. 50 perccel később azonban Livia is örökre lehunyta a szemét.

“Talán nem tudtak egymás nélkül élni. Már jó helyen vannak, és nem szenvednek többé – fogalmazott a házaspár lánya. – Ez volt a vége a szerelmi történetnek, követnie kellett őt.”

50 perc különbséggel hunyt el az idős pár

Forrás: nydailynews.com

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top