Család

Egyre több családnak jelent segítséget a gyed extra

A féléves adatokhoz képest szeptember végére csaknem másfélszeresére emelkedett a gyed extrában részesülő kisgyermekes családok száma.

A kedvezményezettek összlétszáma az első félévi 18 584-ról a harmadik negyedév végére mintegy 8300-zal nőtt. A gyed extra szeptemberig 26 902 kisgyermekes szülőnek jelentett segítséget.

A harmadik negyedév végén mintegy 11 900-an részesültek egyszerre több gyermekük után is ellátásban amiatt, hogy több három év alatti kisgyermeket nevelnek. Emellett az első félévi adatokhoz képest 63 százalékkal, 4600-zal emelkedett a több ellátásban részesülők száma.

A kormány január elsején vezette be a gyed extrát annak érdekében, hogy tovább javítsa a kisgyermekes családok helyzetét, s ezzel együtt létrehozta a diplomás gyedet is. Utóbbit azok a fiatalok vehetik igénybe, akik gyermeket vállalnak felsőoktatási tanulmányaik során, illetve közvetlenül azt követően. Szeptemberig kétszázhatvanan éltek ezzel a lehetőséggel, ami 80 százalékkal haladja meg az első féléves adatot.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top