Család

Így segíts a gyermekednek barátokat szerezni!

A mai világban kihalófélben vannak a valódi barátságok. Lassan már csak online fogunk beszélgetni, nem pedig egy kávézó teraszán, nyáron, a napsütésben ücsörögni. A mai gyerekeknek pedig fontos megtanulniuk, hogyan építhetnek ki valódi baráti kapcsolatokat.

Kezdjük az elején. Most, hogy betört az internet, minden elintézhető virtuálisan, a gyerekek kezébe már óvodában, sőt nem túlzok, bölcsődében ott a táblagép és a telefonos játékok. A szülők igyekeznek erőn felül arra törekedni, hogy gyermekeiknek igazi barátaik legyenek. Szeretnék, ha kimozdulnának, sportolnának, és tanulnának egymástól. Jó lenne, ha ezek az apró csodák motiválnák egymást a barátkozásban, tanulásban meg úgy a kis életük előrehaladásában. Természetesen értem, hogy ez egy modern kor, de miért kell elavulniuk a valódi kapcsolatoknak, miért kell ezeknek is alkalmazkodniuk ehhez a korhoz? Nem volt jobb régen lent lófrálni, kislányként a fiúkat nézni focizás közben, sétálni a parkokban, tereken? Valóban jobb az, hogy a gyerek a négy fal között, a számítógép előtt tölti az idejét?

Felnőttként mindig emlegetjük, hogy milyen jó, hogy vannak barátaink, akikhez eljárhatunk, vagy akikkel összefuthatunk egy laza ebédre vagy kávéra. Jó, hogy van ki felhívni, ha rossz napunk van, vagy ha éppen öröm ért bennünket. Jól esik, amikor a nagy rohanásban egy barát érdeklődik hogylétünk felől. Amikor ezeket soroljuk, eszünkbe kellene jutnia annak is, hogy ez a gyermekeink számára csak akkor valósulhat meg, ha kilépnek a virtuális életből a valódi világba.
Megmaradhat a számítógép és minden más elektronikai cikk, csak muszáj határt szabni. Fontos, hogy tudatosuljon bennük, hogy az életben sok minden a régi rendszer szerint működik. Meg kell tanulniuk, hogy nem attól lesz barát valaki, ha küld nekik egy zenét vagy egy képet a Facebookon. Le kell ülni és meg kell beszélni, hogy mi is igazából barátság, milyen a jó barátság és milyen a rossz.

Így segíts a gyermekednek barátokat szerezni!

Amire érdemes felhívni a gyermek figyelmét:

– A parkban, játszótéren való mozgás sokat segíthet a tanulásban is, hiszen szellemileg ki tud kapcsolni, és egy focimeccs erejéig a baráti kapcsolatai is mélyülnek.

– A számítógépes játékok közös űzése mellett nagyon jó szórakozás lehet egy valódi társasjáték. Telik az idő és közben beszélgetni is tudnak. Ilyen társasjáték lehet a: Twister, Blanco, Activity, de játszhatnak egy egyszerű Ország-város meccset is.

– Beszélgessenek néha az iskoláról. Jöjjön szóba alkalmanként a tanulás, hogy megtudják, a másik hogyan oldja meg a nehezebb tanulni valókat, milyen módszereket használnak ők otthon.

Mit javasoljunk még a gyerkőcnek? A teljes listát a Demetria blogon találod!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top