nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Család
“Kívánságaim halálom esetére a következők…” – te írnál végrendeletet?

“Kívánságaim halálom esetére a következők…” – te írnál végrendeletet?

Ki nevelje fel a gyerekeimet, ha idő előtt meghalok? Mi legyen a cégemmel, a házammal, a vagyontárgyaimmal, a digitális nyomokkal a számítógépemen? Kérdések, amikre nem gondolunk. Pedig az Életvégi Tervezés Alapítvány ötletgazdái, köztük Csikós Dóra szerint kellene.
Bakóczy Szilvia
Bakóczy Szilvia
f Ajánlom

Életvégi döntésekkel foglalkoztok, elsőként Magyarországon. Érdekes gondolat, különösen, hogy fiataloknak is adtok tanácsot.

Csikós Dóra kuratóriumi elnök: Hárman hoztuk létre az alapítványt, a másik két munkatársamat a Magyar Hospice Alapítvány önkéntes képzésén ismertem meg. Számomra már előtte is evidens volt, hogy életvégi tervezéssel fogok foglalkozni. Hodász Luca pszichológust és Vaits Lili jogászt hasonlóan felvillanyozta az ötlet. Mindhárman úgy kerültünk a hospice képzésére, hogy a közelmúltban személyes tapasztalatot szereztünk haldokló vagy gyászoló családtag, barátnő mellett. Én egy barátnőmet kísértem, segítettem, akinek a fiammal egyidős kislánya volt beteg. A kislány betegsége, majd halála  egész más látásmódot ültetett el bennem. Közvetlenebb, megfoghatóbb segítséget szerettem volna adni az embereknek.

Kívánságaim halálom esetére

A halál még mindig az egyik legnagyobb tabunak számít itthon.

Igen, és én ezt nagyon zavarónak éreztem. Sokat olvastam arról, hogy hogyan lehet például a saját gyerekeimmel megbeszélni egy közeli ismerős halálát. Belefutottam néhány külföldi weboldalba, a tartalmuk nagyon megfogott. Úgy éreztem, itthon ezen a téren sokan tájékozatlanok, ahogy korábban magam is az voltam.  

Mennyiben több a ti segítségetek egy egyszerű végrendeletnél? 

Sokkal összetettebb. A hagyományos temetkezési és hagyatéki területeken kívül segítünk tisztázni az egészségügyi, pszichológiai, pénzügyi, családi, spirituális kérdéseket. Van egy barátnőm például, aki férjével rendszeresen együtt utazik a tengerentúlra. Végiggondolta, hogy ha véletlenül mindketten meghalnának egy balesetben, akkor mi lenne a kisfiával, ki nevelné fel, hova kerülne. Mivel a legjobb kezekben az egyik unokatestvérénél tudta volna, ezért erről rendelkezett is, illetve a családdal is megbeszélte. Nem volt egyszerű helyzet, volt is némi sértődés, de őt ez a megoldás nyugtatta meg. A végén még egy bonyolult végrendelkezést is készített, hogy az esetleges gyámsághoz megadhassa az anyagi feltételeket is. 

Te már végiggondoltad mindezt magadra vetítve?

Igen, természetesen, szintén egy utazás kapcsán. Nekem már van egy dossziém, tele hasznos információkkal. Ez tartalmazza az összes személyes adatomat, jelszavaimat, a gyerekek adatait, a halálom esetén értesítendő személyek listáját, a fontos dokumentumok helyét. Összeírtam a lakással kapcsolatos tudnivalókat, és ebben vannak az alapítvány iratai is. Arra az esetre is gondoltam, hogy mi van, ha baleset ér. Van benne egy lista az engem érintő egészségügyi tudnivalókról. Ezenkívül írtam egy “Kívánságaim halálom esetére” dokumentumot is, szándékosan kézzel, dátummal ellátva, hogy érvényes legyen. Ebben szó van például a digitális hagyatékomról, és a temetésem körülményeiről is. Mert tudom, hogy ha hirtelen meghalnék, nagyon nehéz helyzetbe kerülne a férjem, a családom. Számos lehetőség közül választhatunk mindannyian, vannak jogaink, amikről nem árt, ha tudunk. Ilyen például az, hogy gyógyíthatatlan betegség esetén visszautasíthatunk bizonyos kezeléseket, de rendelkezhetünk arról is, hogy halálunk esetén ne használják fel a szerveinket.

Sokaknak ez morbidnak tűnhet. Esetleg az “önbeteljesítő jóslatban” való hit is visszatarthat valakit.

Ez egy nagyon erős babona, és biztosan sokakat visszatart, de azért reálisan nézve amúgy is megfordul a fejünkben a saját vagy szeretteink halálának gondolata időről időre, és attól, hogy elnyomjuk ezt magunkban, még gondoltunk rá. Valószínűleg évente több százezer középkorú ember ír végrendeletet úgy, hogy simán túléli a várható átlagéletkort. Az életvégi tervezésben fontos, hogy nem azzal a szándékkal írjuk meg, hogy juj, most holnap meg fogok halni, hanem azzal, hogy amikor majd az életem utolsó szakasza következik, akkor úgy történjenek a dolgok velem, ahogy én azt szeretném. És ez inkább a nyugalom érzését adja.

 

A halálra jellemzően nem a mi generációnk gondol, hanem az idősebbek, jól értem, ezt is megváltoztatnátok.

Igen. Ideális esetben, amikor a halál gondolata felmerül az emberben (legyen akár harmincöt, akár hetven éves), akkor módja van beszélni erről, nem retteg az ismeretlentől, és nem nyomja el magában a rossz érzéseit, kéréseit. Ezzel irányt mutat a családjában élő többi embernek, függetlenül attól, hogy ki hány éves. Az ügyvédünknek az a tapasztalata, hogy ma még valóban inkább a nagyon vagyonos ügyfelek és az egyedülálló idősek keresik meg a végrendeletük elkészítésével. Előbbiek azért, hogy haláluk esetén a család, aki addig jómódban élt, ne kapkodjon, ne pereskedjen, ne kutassa a félretett vagyont, hanem tisztázva legyenek az örökösödési vonalak és a vagyon részei. Utóbbiak pedig azért, mert tanácstalanok, ott egy kis lakás, egy kis félretett pénz, de nincs kire hagyni, vagy arra, akire szállna, nem akarják. 

Magyarországon a tietek az első kezdeményezés, mi a helyzet a nyugat-európai országokkal?

Angolszász területeken léteznek hasonló profilú szervezetek, de azok elsősorban a hagyatéki, temetkezési és egészségügyi területre koncentrálnak. Az emberek kint nyíltabban kezelik a témát, de összességében ott sem elégedettek például az élő végrendeletek (living will) arányával. (Ez a majdani egészségügyi ellátással kapcsolatos döntéseinket jelenti esetleges cselekvőképtelenség esetén.) Ilyen holisztikus szemléletre, mint a miénk, kevés példa van külföldön is.

Fiatal kezdeményezésről van szó. Mi a fő prioritás így, az elején?

Az ismeretterjesztés. Most indult el őszi előadássorozatunk, a szervezésében eddig csak jó tapasztalatunk van. Még azok a felkért előadók is elsőre igen mondtak, akiket nem is ismertünk korábban. Szakmai oldalról nagyon jó a fogadtatás, bármely életvégi területtel foglalkozó szakemberrel vesszük fel a kapcsolatot, mindenki hiánypótlóként emlegeti a kezdeményezést.

Milyen reakciókkal találkoztok jellemzően a többi ember részéről? 

A többség általában érdeklődő, rögtön konkrét igénnyel rendelkezik, de vannak, akik elutasítók. Ezt nekünk tiszteletben kell tartanunk, csak a témáról nyitottan gondolkodók lehetnek a célcsoportunk, legalábbis most a kezdetekkor. Az első saját előadásunkon, az Élet a hospice-ban témán családias volt a légkör, ez azért volt jó, mert így, aki eljött, az biztosan megkapta a válaszokat a kérdéseire. Volt, aki azt mondta, ő még ilyen nyíltsággal senkit nem hallott beszélni a témáról. Nekünk ez nagy bók volt, mert pontosan ez a célunk. Reméljük, hogy 5-10 év múlva az életvégi tervezés nem egy fura és ijesztő szóösszetétel, hanem a felelős, tudatos gondolkodás egyik jelképe lesz.

Hogyan tovább? 

Az alapítvány munkatársai szeretnének minden évben két előadássorozatot szervezni, és a weboldal anyagát naprakészen tartani. Ezek a tevékenységek hosszabb távon részben el tudják tartani magukat, de szívesen tennének több munkát, energiát ebbe, amihez szükségük van támogatókra, hiszen a szolgáltatásaik ingyenesek. “Olyan magánszemélyeket és cégeket keresünk, akik nem ijednek meg az életvég kifejezéstől, és tudnak azonosulni egy ilyen nyitott, proaktív gondolkodásmóddal” – mondják.

  

Megosztás Facebookon