Család

Nyaralóbővítési botrányba keveredett a holland királyi pár

Két móló miatt megy a harc.

Egy kisebb magánkikötővel toldotta meg görögországi tengerparti nyaralóját Vilmos Sándor holland király, aki tavaly foglalta el a trónt. A helybéliek azonban attól tartanak, hogy az egész strandot lezárják az idegenek elől.

Vilmos Sándor király és felesége, Máxima a görög kormány különleges engedélyével építtetett két betonmólót a Peloponnészoszi-félszigeten, Doroufiban nemrég vásárolt villához közel, hogy úgymond egy esetleges terrortámadás idején el tudjanak menekülni a házból. A szokatlan mólóépítés ellen azonban állampolgári kezdeményezés indult. Sőt a kikötőhely építése kérdéseket vetett fel Hollandiában is: hágai parlamenti képviselők felszólították Mark Rutte miniszterelnököt, hogy tisztázza, nem használtak-e fel közpénzeket a magánnyaraló bővítéséhez.

Vilmos Sándor és Máxima nyaralási szokásai már 7 éve is felháborodást váltottak ki Hollandiában. Politikusok bírálták, hogy a pár a távoli Mozambikban vásárolt hétvégi házat, ami nagyon megnöveli a hercegi vakációk biztonsági költségeit. Egy parázs vita után végül 2009-ben a trónörökös Vilmos Sándor a villa eladása mellett döntött. A peloponnészoszi nyaralót 2012-ben vásárolta a háromgyermekes házaspár.

Forrás: showbiznewz.nl
A görög nyaraló – Forrás: showbiznewz.nl

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top