Család

Apja kartonfigurájával utazta be Európát a lány – fotók

Ez a történet egy filmben is megállná a helyét.

A 25 éves, New York-i Jinna Yang édesapja két évvel ezelőtt gyomorrákban hunyt el. A lány rendkívül nehezen tudta feldolgozni apja elvesztését és a kemény munkába menekült. A külső szemlélő számára úgy tűnt, mindene megvan, valójában azonban nagyon szenvedett. Egy nap aztán úgy döntött, mindent maga mögött hagy: felmondott a munkahelyén, összecsomagolt, és vett egy csak oda szóló repülőjegyet Izlandra. Az útra az édesapja életnagyságú kartonfiguráját is magával vitte.

A lány ezután beutazta Európát, megvalósítva ezzel az édesapja álmát, aki mindig szeretett volna eljutni ezekre a helyekre, ám nem volt rá lehetősége, mivel az egész életét annak rendelte alá, hogy mindent megadjon a családjának.

Az utazás segített Jinnának megbékélni a megváltoztathatatlannal. Az úti fotókat pedig Instagram-oldalán tette közzé azért, hogy másokat is arra inspiráljon: kövessék az álmaikat. 

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top