Család

Csehország az abortuszturizmus új állomása?

Hétfőtől Csehországban is legálisan kapható az abortusztabletta.

Azok a várandós magyar nők, akik nem kívánt terhességüket abortusztablettával akarták megszakítani, eddig a környező országok közül Ausztriában juthattak legálisan hozzá. Jövő héttől Csehországban is szabadon megveheti az abortusztablettát bárki (orvosi előírás mellett persze). Ez a 25. európai ország, amelyik így döntött.

A tabletta ára a cseheknél 3500 korona (39,2 ezer forint), egészségbiztosítási támogatás egyelőre nem lesz rajta. Hasonlóan külföldi kollégáikhoz, a cseh nőgyógyászok többsége is üdvözölte az engedélyezést. Szerintük ez az eljárás sokat segíthet a nőknek, és megkíméli őket a kockázatos orvosi beavatkozásoktól. 

És mi

Magyarországon az Országos Gyógyszerészeti Intézet már két évvel ezelőtt kiadta az engedélyt az abortusztablettára, ehhez képest az a mai napig nem került forgalomba. Pedig a Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium már 2005-ben kimondta, hogy az alkalmazása nem vonja maga után a terhességmegszakítások számának növekedését, ráadásul kevesebb kockázattal jár, mint a műtéti beavatkozás.

A szakminisztérium ehhez képest azt állítja, hogy továbbra is vannak “rejtett kockázatok”. Hogy ezek mik is pontosan, azt nem részletezik, pedig a Társaság a Szabadságjogokért és a PATENT is nemegyszer megkérdezték. Itthon tehát továbbra is nyitott kérdés, hogy mikor látják már be a döntéshozók: a születési statisztikák növekedését más tényezők fogják befolyásolni, nem a szankciók.

Az abortusztabletta a 80-as évek végén került forgalomba, jelenleg a világ 37 országában alkalmazzák, így az Egyesült Államokban és Kínában is. Franciaországban és Svédországban a terhesség-megszakítások nagyobb részét már így végzik.

 

A Medián tavalyi felmérése szerint a megkérdezettek 76 százaléka engedélyezné a tabletta bevezetését, kétharmaduk pedig még társadalombiztosítási támogatást is adna a gyógyszernek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top