Kemény büntetés a fiatal anyának: két év börtön a bombariadókért

Fikciós történet:
B. már úgy érezte, túl van mindenen. Csak mostanában, hogy a fia már nagy lett, jött rá, milyen jó dolga volt régen, a kisboltban. Igaz, hogy korán kellett kelni, meg nem volt túl sok a pénz, de hát nyolc osztállyal… örült, ha alkalmazták. A főnöke pedig megbecsülte, mindig mondta is, mi lenne velünk nélküled. Karácsonykor kapott csomagot, meg azért év közben is hazavihetett ezt-azt. Csak aztán, hogy terhes lett, felvettek mást a helyére. Marci mellől vissza se tudott volna menni dolgozni egyhamar – így, hogy a kisfiú betegesnek született, sokat kellett otthon lenni vele. Aztán meg, mikor végre újra munkába állt volna, nem kellett senkinek. Hát istenem, nem volt képzett, nem tudta jól eladni magát. A ruhái is olyan egyszerűek, látta, hogy lesajnálóan néznek rá. Nyelvet nem beszél, az meg majdnem mindenhova kell. Szóval túl volt sok mindenen: az elkeseredésen, amikor kiderült, hogy nem veszik vissza. Az első lelkesedésen, amikor izgatottan nézegette a jól hangzó álláshirdetéseket. A csalódásokon, amikor sehonnan nem hívták vissza. Amikor behívták, de nem kellett. Aztán már be sem hívták. Közben minden pénzük elfogyott, a férje alkalmi munkáiból éltek – úgy-ahogy. A gyógyszereket sem tudták már kiváltani a kisfiúnak. Tönkrementek az idegei. Néha kibukott, sírt, máskor csak bámult maga elé. A háztartással igyekezett elfoglalni magát. Aztán csoda történt: egy ismerőse szólt, hogy lenne hely a gyárban, menjen be, jelentkezzen. A környékről sokan jártak oda dolgozni: szalagmunka, de nem kellett nehezet emelni, és nyolc osztállyal is felvesznek. A fizetés itt sem sok, de legalább pontosan adják. Felvették. Alig várta az első munkanapot, izgult, milyen lesz. Örült, hogy újra dolgozhat, hogy újra meg fogják becsülni. Hogy lesz miből eltartani a fiát. Az első napokban sok mindent kellett megtanulnia, de nagyon igyekezett mindent megjegyezni és jól csinálni. Nem volt túl érdekes a szalag mellett állni, de ő nem bánta, élvezte, hogy újra hasznos lehet. Szerette volna, ha észreveszik, mennyire igyekszik, de az a nő, a csoportvezető nem volt kedves vele. Már pár nap múlva azt mondta neki, nem muszáj itt dolgozni, bármikor találnak a helyére három másikat. Pedig csak a mobilját felejtette el kikapcsolni. Aztán jött az a nap, amikor nem engedte ki pisilni. Neki a szülés óta problémája volt ezzel: hát, nem bírta sokáig tartani. Itt viszont azt mondták neki, csak egy óra múlva mehet. De hát ő egyszerűen nem bírta tovább, azt érezte, menten bepisil, és akkor elsüllyed itt szégyenében. Kisurrant, de persze a főnök észrevette. Mikor visszajött, megalázta ott, mindenki előtt. Szégyellte magát, némán dolgozta végig azt a műszakot.
Aznap éjjel nem aludt, újra- és újraélte azokat a perceket. Nem akart ő szabályt szegni, de hát tényleg nem bírta. Gyűlölettel gondolt a főnökre, de hát ő is nő, igazán megérthetné. Hogy lehet ilyen szívtelen? Elképzelte, ahogy beolvas neki, de ott persze hallgatott. Tehetetlen dühöt érzett. De hát mit tehetne ő? Örülhet, hogy végre van állása, ezért tűrnie kell. De talán mégsem… És akkor eszébe jutott, hogy látott a tévében a múltkor egy esetet. Csak egy telefonhívás, és mekkora felfordulás lett! Névtelenül persze, hogy sose tudják meg, ő volt az. Na, most majd visszakapja!

A bombariadó a kicsik, a gyengék, a tehetetlenek fegyvere. Az egyetlen dolog, amivel egyszer, egy kicsit ők is hatással lehetnek a világra. Méghozzá nem is akármilyen, hanem látványos hatással. Egy bombafenyegetést mindenki komolyan vesz. Végre fontosak lehetnek. Képesek akár egy egész gyár működését leállítani!  Akkor aztán már bánhatják, hogy csúnyán beszéltek velük…

xxx

A kecskeméti Mercedes gyár májusban kétszer állt le bombafenyegetés miatt. Mindkétszer ugyanaz a szalagmunkás telefonált a rendőrségre névtelenül. Többéves munkanélküliség után alig több, mint egy hónapja dolgozott a gyárban. Kihallgatásakor azt vallotta, a műszakvezetője többször is rosszalló megjegyzéseket tett rá, letorkolta. Hol azért, mert engedély nélkül ment a mosdóba, hol azért, mert betegállományba kényszerült.

M. Beatrix a baon.hu híradása szerint végigzokogta a tárgyalást, többször is elmondta: “nagyon sajnálja, amit tett, nem gondolt bele a következményekbe, sem abba, hogy ezzel mekkora kárt okoz”. Igen nagyot: a cég jogásza annyit közölt, hogy különösen nagy értékről van szó, vagyis ötven, de akár ötszázmillió forint is lehet a veszteség.

Beatrixot tettéért közveszéllyel fenyegetés miatt két év börtönbüntetésre ítélte a bíróság – egyelőre nem jogerősen, viszont letöltendően, ami szokatlan, a tipikus a hasonló esetekben a felfüggesztett. Két év börtön: ez elég keménynek tűnik egy “meggondolatlan butaság” miatt (noha Beatrix büntetése akár hét és fél év is lehetne – ennyi a felső határ halmazati cselekménynél –, ami adott esetben már egy gyilkosságért kiszabható büntetés időtartamával vetekszik). Igen ám, csakhogy éppen, mivel az egyetlen könnyen használható, mégis hatásos, bárki által elérhető eszközről van szó, megszaporodtak az efféle hívások, amik diákcsíny-jelleg ide vagy oda, jelentős bosszúságot és kárt képesek okozni. Az ügyész ezért “kellő, visszatartó súlyú” büntetést kért a bírótól, mert szerinte csak ezzel lehet megakadályozni a hasonló cselekményeket.

A bíró pedig azzal indokolta a szokatlan szigort, hogy rengeteg embert érintettek a riadók, illetve “egy nemzetgazdaságilag fontos vállalatot” ért fenyegetés. Hozzátette: M. Beatrixnak akkor kellett volna a gyermekére gondolnia, amikor a bombariadókat csinálta. M. Beatrixot egyelőre szabadlábra helyezték, ügyvédje enyhítésért fellebbezett. A tárgyalás a Kecskeméti törvényszéken folytatódik.

Kisember kontra multicég: abszurd, de egy vélhetően a minimálbér körül kereső, harminchárom éves “átlagember” képes akár tíz-százmillió forintos kárt okozni. Furcsa, de a dolog valahol mégis arányos: az a minimálbér annyit jelenthet a családnak, mint egy mamutcégnek a sok millió. És a kár? Az anyagit talán lehet pótolni, de az egyéb nyomokat Beatrix egész életében hordozza majd – még ha magának köszönheti is.