Család

A Facebookkal megjósolhatjuk, meddig tart a párkapcsolatunk

Egy új kutatás szerint a közösségi oldalon megosztott adataink segítségével előre megtudhatjuk, mikor ér véget a párkapcsolatunk.

Egy amerikai kutató, nevezetesen Bogdan State nem mindennapi “ajándékkal” kedveskedett az embereknek Valentin-nap alkalmából: a tudós ugyanis nyilvánosságra hozta a legújabb tanulmányát, mely szerint a Facebook segítségével előre megjósolható, hogy meddig tart a párkapcsolatunk.

A Huffington Post úgy tudja, hogy Bogdan 2008 és 2011 között elemezte az amerikai Facebook-felhasználók párkapcsolati státuszát, ebből pedig a következő következtetést vonta le: ha egy adott ember a közösségi oldalán három vagy több hónapig “kapcsolatban” státuszban van, akkor borítékolható, hogy a párjával még hosszú éveken keresztül fogják boldogítani egymást – na, remélhetőleg nemcsak a közösségi oldal chatablakán keresztül. Azaz minél régebb óta tart egy kapcsolat, annál kisebb a valószínűsége annak, hogy a pár szakítani fog.

A Facebookkal megjósolhatjuk, meddig tart a párkapcsolatunk

Bogdan State a kutatás során kizárólag olyan amerikai Facebook-felhasználókat vizsgált, akik legalább 23 évesek, és akiknek az adatlapjukon legalább három hónapon keresztül folyamatosan a “kapcsolatban” státusz volt látható. A kutató az említett felhasználók szakítási adatait is megvizsgálta, ebből pedig azt állapította meg, hogy – a többi évszakkal összehasonlítva – nyáron ér véget a legtöbb párkapcsolat, illetve azt, hogy 2011-ben volt a legtöbb szakítás a közösségi oldalon.

Egyesek úgy vélik, hogy az eredmény – miszerint, ha 3 hónapig kapcsolatban a párkapcsolati állapotod, akkor tuti sokáig együtt maradtok – nem teljesen mérvadó, hiszen a kutatás során Bogdan csak bizonyos korosztályt és bizonyos státusz vizsgált, és nem az amerikai Facebook-felhasználók egészét. Ennek ellenére szinte senki sem vonta kétségbe azt, hogy a kutatás eredményének lehet némi alapja.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top