Család

Magzata mentette meg a rákos kismama életét

Az asszony úgy érzi, "fentről" küldték neki a csodababát.

Magzata mentette meg a rákos kismama életétEgy angol családanya, Nicola Weller méhében 2009 szeptemberében daganatot fedeztek fel, és közölték vele, hogy azt műtéti úton el kell távolítani. 12 héttel későbbre írták ki az operációt megelőző vizsgálatokra. Amikor azonban a fiatal nő a megadott időpontban visszament a kórházba, kiderült, hogy 7 hetes terhes. A hír igencsak meglepte, mivel fogamzásgátló spirált használt, hiszen kislánya mellé nem akart újabb babát. Nem ez volt azonban a legmegdöbbentőbb hír, amit aznap kapott.

„A nővér megpróbálta megtalálni a daganatot az ultrahangon, aztán kiment a vizsgálóból. Néhány perc múlva három radiológus társaságában jött vissza” – mesélte Nicola a Daily Mail riportjában. Az orvosok alaposan megvizsgálták és maguk sem akartak hinni a szemüknek: a daganat ugyanis eltűnt. „Mindenki csodálkozott. Az egyik orvos azt mondta, még soha nem látott ilyet, egy másik pedig azt, hogy találkozott olyan esettel, amikor gyógyszeres kezelés után tűnt el a tumor. A harmadik orvos viszont korábban egyszer látott már olyat, hogy a terhességi hormonok hatására eltűnt egy daganat.”

A nő úgy érezte, mintha „fentről” küldték volna neki a méhében növekvő magzatot, hogy megmentse az életét. „A családomban volt már olyan, aki küzdött rákkal, és a happy end elmaradt. A rák számomra mindig egyet jelentett a kemoterápiás kezeléssel és a szeretteid elvesztésével. Soha nem jutott eszembe, hogy a tumor egyik napról a másikra szó szerint eltűnik” – mondta a nő.

A kismamát a terhessége alatt szigorú orvosi megfigyelés alatt tartották. 2010 szeptemberében aztán egészséges kisfiúnak adott életet. A gyerek beceneve stílszerűen: Superman. Nicola azóta is rendszeresen jár szűrővizsgálatokra, ám eddig szerencsére nem tért vissza a tumor. Élvezi az életet és az anyaságot. „Egyszer, ha elég idős lesz hozzá, elmondom a fiamnak, hogy ő mentette meg az életemet. Alisha is érti, mi történt, és hálás neki. Imádja a kisöccsét.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top