Család

65 év házasság után pár óra különbséggel hunyt el az idős pár

Szinte mindent együtt csináltak az életben. Sírig tartott a szerelmük.

Eleanor Witt Turner és Frank Eugene Turner mindketten 1926-ban, ugyanabban a hónapban születtek. 22 évesen ismerkedtek meg egymással: a lány egy autókereskedésben dolgozott titkárnőként, a fiú pedig oda tért be új autót venni. Egymásba szerettek és 1948. december 24-én házasságot kötöttek.

„Úgy tűnik, mintha mindent egymáshoz közel csináltak volna életükben. Éreztem, hogy ha az egyikük elmegy, a másik nemsoká követni fogja, de nem gondoltam volna, hogy ugyanazon a napon” – mondta a házaspár lánya, Linda Purser a Daily Mailnek.

Eleanor és Frank egyaránt demenciában szenvedtek, illetve a közelmúltban mindketten agyvérzést kaptak. Az asszonyt nemrégiben egy hospice-házba helyezték át, ahová azonban a férje nem tarthatott vele. Amikor utoljára egymás melletti ágyakban feküdtek a kórházban, a férj kinyújtotta a karját és megfogta a felesége kezét. A lányuk pedig fényképen is megörökítette a megható pillanatot. Eleanor és Frank ekkor búcsúztak el egymástól.

Négy nappal később, a hajnali órákban Eleanor elhunyt. Linda és a bátyja nem tudták eldönteni, hogy el merjék-e mondani édesapjuknak a szomorú hírt, mivel nem akarták felizgatni az idős, beteg embert. Végül aztán már alkalmuk sem volt rá. Ugyanazon a napon, délután fél 2-kor kapták a telefont: édesapjuknak rohama volt, és kórházba szállítás közben meghalt.

Eleanor és Frank karácsonykor ünnepelték volna a 65. házassági évfordulójukat.

Pár óra különbséggel hunyt el az idős házaspár

 

Macaronnal borított kötény, teáskannákkal díszített táska…Rendelj egyedi, nyomott mintás ruhákat csak a Nők Lapja Cafén!

pólóbiznisz keretesek

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top