Család

Jön a diplomás gyed

Újabb családtámogatási formákat vezet be jövőre a kormány.

Négy konkrét intézkedésről döntöttek a gyed extra keretében.

1. A gyes és gyed folyósítása mellett újra vállalható munka a gyermek egyéves kora után. 2014-től ugyanis, ha a gyermek egyéves kora után munkába kíván állni az anya, nem kell lemondania a gyed és a gyes közti összegről. Ez akkor a legnagyobb segítség, ha az anya először nem heti 40 órára, hanem csupán egy-két napra kíván visszamenni dolgozni.

2. Testvér születése esetén a korábbi ellátások megmaradnak, így például két gyedre vagy két gyesre is jogosulttá válhatnak az érintettek egy időben.

3. A harmadik intézkedés a diplomás gyed bevezetése. A bevezetendő diplomás gyeddel lehetővé válik, hogy a felsőfokú képzés nappali tagozatán két aktív félévet meghaladó hallgatói jogviszonnyal rendelkező anya a gyermek egyéves koráig gyedre szerezzen jogosultságot, ezt követően pedig gyes mellett végezheti a tanulmányait. A diplomás gyed érinti egyrészt a felsőfokú alapképzésben, szakképzésben, felsőoktatási szakképzésben és a szakirányú továbbképzésben tanulókat; ők a minimálbér alapján kapnak majd gyedet. Azok pedig, akik mesterképzésben, egységes osztatlan képzésben vagy doktori képzésben végeznek, a garantált bérminimum alapján kapják meg a gyedet.

4. A negyedik intézkedés pedig a három- vagy többgyermekes kismamákat foglalkoztató munkaadók újabb adókedvezményét jelenti. Ennek lényege, hogy kiterjesztik a munkavédelmi akciótervben már meglévő hároméves szociális hozzájárulási adókedvezményt további két évvel; így a negyedik és ötödik évben csak az adó 50 százalékát kell a munkáltatóknak befizetniük az érintett munkavállalók után (az első három évben eddig sem kellett fizetniük semmit). Az egy- és kétgyermekeseket érintő hasonló munkaadói kedvezmények is megmaradnak.

Cél: gyermekvállalás ösztönzése

Az intézkedések 65 ezer embert érintenek, és 18,6 milliárd forintot jelentenek a jövő évi költségvetésben. A kormány mindezzel a gyermekes családokat igyekszik megerősíteni, valamint további gyermekvállalásra ösztönözni.

Az új jogszabály jelentős változást jelent. A döntéshozó például születési boomot remél, vagyis azt, hogy nagyobb lesz a családbővítési kedv, az érintett nők pedig elgondolkodnak: talán megéri minél kevesebb időt kihagyni a munkából. „Ez a változtatás mindenképpen fellendítheti a kisgyermekes nők jelenleg stagnáló munkaerőpiaci helyzetét” – mondta korábban az NLCafénak dr. Farkas Zsuzsanna jogász, HR-szakértő. Ez annál is inkább fontos, mert a januárban életbe lépő járuléktámogatási törvény (amely a cégeket ösztönözné a kisgyermekesek foglalkoztatására) ezen a téren nem hozott semmilyen áttörést.

Ha csak a munkavállalás szempontjából nézzük, kétségkívül előny, ha valaki két vagy három év helyett csak egyet tölt otthon. Kérdés, hogy ez önmagában elég-e ahhoz, hogy mostantól családos nők tömege álljon munkába. „Bár a jogszabály pozitív, hiányoznak a feltételek, így a nők egész egyszerűen nem fogják tudni igénybe venni a lehetőséget” – jegyezte meg lapunknak Repka Ágnes munkajogi tanácsadó, a dolgozomami blog szerkesztője. 

Arról, hogy milyen változásokat eredményezhet a gyed extra, bővebben itt olvashatsz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top