Család

Mamahotelben ragadtak a fiatalok

Egyre későbbre tolódik emiatt a házasságkötés. Van, aki az egyedül töltött évek után újra a családi fészekben köt ki.

Az önállósodás helyett inkább a szüleikkel élnek a fiatalok Horvátországban, a 25–29 év közöttiek fele ugyanis még mindig a „mamahotelben” lakik. Míg egyesek nem akarnak lemondani a szülők nyújtotta kényelemről és biztonságról, addig másoknak az anyagi helyzete nem engedi meg az elköltözést.

Mamahotelben ragadtak a fiatalokAmi a 30 év alattiakat érinti, a férfiak 62 százaléka, a nők 39 százaléka el továbbra is a szüleivel. Míg a 30–34 éves korosztály esetében férfiaknál ez az arány 34 százalékos, nőknél azonban mindössze 17 százalékos. A számok az utóbbi tíz évben 20 százalékkal emelkedtek.

A dánok önállóbbak

A tendencia azonban nem egyedülálló. Horvátország mellett Olaszországban, Spanyolországban, Portugáliában, Görögországban és Szerbiában is egyre több fiatal dönt úgy, hogy a szülői házban marad, vagy továbbra is nagyon szoros viszonyt ápol szüleivel. Észak-Európában viszont más a helyzet: a skandináv országokban a gyerekek 18 éves koruk után rendszerint „kirepülnek a fészekből”.  Például Dániában a 25–34 év közöttieknek mindössze 1,9 százaléka él továbbra is a szüleivel.

Vissza a szülőkhöz!
A szoros családi kötelék mellett az otthonmaradás mellett szól a munkanélküliség magas aránya, továbbá az alacsony kezdőfizetések, amelyek nem elegendőek a lakbérre és a rezsire sem. Sőt új jelenségnek számít, hogy egyre több fiatal költözik vissza a szüleihez, miután néhány évig egyedül élt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top