Család

Romantikázás a családi nyaraláson?

Nyaralhatunk úgy is együtt a családdal, hogy közben a szülőknek is marad néhány lopott pillanatuk egymással. Most ehhez gyűjtöttünk különböző taktikákat gyakorló szülőktől.

Sokan azt gondolják, hogy a gyerekek megszületése után jó időre vége a romantikus vízparti andalgásoknak a nyaraláson, hiszen a kicsikre folyton figyelni kell. Ráadásul év közben is elég kevés időt tud közösen és tartalmasan eltölteni a teljes család, így örülünk annak, ha a nyaralás minden percét közösen élvezhetjük ki.



Néhány lopott romantikus óra viszont igenis ráfér a szülőkre, hiszen a hétköznapokban nekik is kevés idejük jut egymásra, márpedig a kiegyensúlyozott párkapcsolat a jó családi légkör alapja. Nem is kell a nyaralás idejére a nagyszülőknél leadni a gyerekeket ahhoz, hogy anya és apa is tölthessen egy kis időt kettesben. Tapasztalt szülőktől gyűjtöttünk tippeket arra, hogyan szervezzük meg a nyaralást úgy, hogy a párkapcsolatunkat is ápolhassuk közben. 



Romantikázás a családi nyaraláson?

1. Keressünk olyan helyet, ahol foglalkoznak a gyerekekkel!



„Mi néhány éve egy olyan balatoni hotelben nyaraltunk, ahol animátorok is dolgoznak, és ők vállalják, hogy néhány órára foglalkoznak a gyerekekkel a játszóházban, amíg a szülők elvonulnak kicsit – mesélte nekünk a 36 éves Anna. – Egy szabadtéri koncertre is vettünk két jegyet, aztán kiderült, hogy este már nincsenek ott az animátorok, de a személyzet még ezt is megoldotta, egy nagyon kedves szobaasszony vigyázott végül rájuk a szobánkban, amíg haza nem értünk. Így nyugodtan élvezhettük a kettesben töltött estét.”



Ha ilyesmit tervezünk, érdemes előre utánajárni, működik-e ilyen szolgáltatás abban a hotelben, ahová készülünk. Sok helyen alakítanak ki profi játszóházakat a gyerekeknek, és a neten előre ellenőrizhetjük, hol tombol majd az aprónép, amíg mi kellemesen elandalgunk a környéken. 



Van, ahol hetente vagy naponta tartanak ingyenes játékos foglalkozásokat a kicsiknek gyerekfelügyelőkkel, szakképzett óvónőkkel, így egy percig sem fognak unatkozni arra a pár órácskára. Ha a gyerekek mégis hiányolnák a szüleiket, telefonon bármikor értesíteni tudják őket. Olyan hotelt is találhatunk, ahol külön díjazásért csak a mi gyerekünkre vigyáz egy bébiszitter, és akár estére is szervezhetünk romantikus programot.

2. Nyaraljunk baráti társasággal!


„Mi minden évben ugyanazt a nagy vízparti nyaralót béreljük ki baráti társasággal. Mivel már mindenkinek van gyereke, és jól ismerjük egymást, be tudjuk osztani egymás között, ki mikor megy el egy koncertre, csónakázásra, moziba, koncertre – meséli a kétgyerekes Melinda. – Mivel mindannyian jól ismerjük egymást, a gyerekek is alig várják, hogy együtt játsszanak a kertben, és ha elmegyünk a párommal, nem egy idegenre kell bíznunk őket.” 


Ez a felállás ráadásul gazdaságos is, hiszen belföldön országrésztől függően már napi húszezer forinttól is találhatunk alkalmas házat, ahol magunknak főzhetünk. A közös bográcsozásoknak, szalonnasütéseknek pedig szintén megvan a maguk varázsa.

3. Jöjjenek a nagyszülők is!

„Nekünk szerencsénk van, mert a férjem szülei nagyon jó társaság, velük külön öröm a közös nyaralás, ráadásul nagyon szép helyeket ismernek az országban – mesélte a 38 éves Hajni. – A fiam és a lányom is imádnak velük együtt lenni, úszni is a nagypapa tanította meg őket. A másik, hogy a nagyszülők is nagyon boldogok, hogy együtt lehetnek az unokákkal. Így ha felnőttprogramot szervezünk, nem is kérdés, mi legyen addig a gyerekekkel.”

Romantikázás a családi nyaraláson?

„A szüleimnek van egy csodálatos balatoni nyaralójuk, ők az egész nyarat ott töltik, és általában mi is csatlakozunk hozzájuk egy hétre – mondta nekünk egy 5 és egy 7 éves kisfiú anyukája. – Általában közösen főzünk, és amikor este letesszük aludni a gyerekeket, a felnőttek még elborozgatnak az asztalnál a kertben.”

Persze nem minden családban van saját nyaraló, és van, aki inkább nyűgnek érzi, ha még a nagyszülőkhöz is alkalmazkodni kell. Akadály lehet az is, ha nem a legjobb a kapcsolat az anyóssal, de előfordul az is, hogy a nagyi egyáltalán nem szeret utazni.


4. Nyaralás a bébiszitterrel



Aki megteheti, hogy év közben is bébiszittert fogad a gyerekek mellé, annak nyaralás alatt is ideális megoldás, ha közösen indulnak útnak nyáron. Mivel a gyerekek jól ismerik, nem is kérdés, hogy rá lehet-e őket bízni. Ráadásul a bébiszitter is biztosan szívesen tart a családdal egy-egy szép helyre.

5. Merítsük le a gyerekeket!



Ha más megoldás nincs, nagyobb gyerekekkel már lehet bringatúrázni, de akár egy egész napos akciódús strandolás is megteszi a hatását. Amíg a kisebbek kidőlnek kora este, a nagyok a szomszéd szobában vagy az erkélyen nyugodtan koccinthatnak egy pohár vörösborral anélkül, hogy a szemük sarkából azt figyelnék, melyik konnektorba nyúl bele a gyerek. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top