Család

“Kezünkkel hallgatózva hívjuk a magzatot” – hogyan működik a haptonómia?

A kismama keze, amint gömbölyödő pocakján megpihen, a nyugtalan, hasfájós kisbaba, akit édesanyja simító kézmozdulatokkal nyugtat meg – sokszor látott mozdulatok, amelyek mára egy terápiás módszerré álltak össze.

Az érintés az emberi működés alapvető igénye és szükséglete. Nem mindegy, hogyan érintünk meg valakit, mert érintés és érintés között különbség van. Lehet önkéntelen, ösztönös vagy tudatos, manipulációtól mentes – utóbbi nem más, mint a haptonómia, egy módszer, amely a testélménnyel dolgozik. Alapja a tisztelet, a feltétel nélküli elfogadás, a nyitottság és a tudatos jelenlét az érintésen keresztül. Mély érzelmi kontaktust kialakítva meghallgatni mindazokat az érzéseket, érzelmeket, amelyeket a másik személy átél.

A haptonómia a görög haptein „érinteni” és nomosz = „törvény, norma” szavakból áll össze, vagyis a kontaktusteremtés tudománya, művészete. Megalkotója Franz Veldman. Alapvetően arra tanít, hogy miként tudjuk olyan érzékeinket is aktiválni, amelyeket nem használunk nagyon gyakran, mint például az érintést.

Bár a módszer Európában több évtizedes múltra tekinthet vissza, idehaza alig egy éve, tavasszal végzett az a néhány – különböző területekről érkező – szakember, akik haptoterapeutaként dolgozhatnak. Mozgásfejlesztő, mentálhigiénés szakemberek, de leginkább pszichológusok, akik a pszichoterápia részeként alkalmazzák. Egyikük, Andrek Andrea pszichológus, a haptoterápia segítségével kiemelten foglalkozik a perinatális pszichológiával, a családtervezés, várandóság, szülés területeivel.

„Az érintés során egészen más dimenzióban tudjuk meghallgatni a másikat. Olyan ez, mintha a kezünkkel hallgatóznánk. Amikor haptonómiával érintünk meg valakit, összekapcsolódunk, befogadjuk egymást, és figyeljük a másik légzését, érzéseit, tónusát – magyarázta a Nők Lapja Cafénak Andrea –, a bőrkontaktus révén megtapasztalható egy belső biztonságérzet és önbizalom.”

Andrek Andrea haptoterapeuta
Andrek Andrea haptoterapeuta


Hogyan történik a haptonómiás meghallgatás?

Tanítja több keleti vallás és jó néhány testterápiás módszer is, hogy minden ember bázisbiztonsága a derekánál, a keresztcsont tájékán van. Ez a pont a haptonóm összekapcsolódásban kulcsfontosságú terület, ezen keresztül tudjuk meghallgatni a másikat: a másik ember tónusát, légzését vagy azt, hogyan mozdul a teste. A szakértő szerint abból lehet megérezni a gyakorlat során, hogy valaki ráhangolódott és „jön”, hogy érezni lehet, ahogyan ellazul a tónusa, és megmondható, hol, melyik testrésznél „áll meg”, mennyire tud „átnyúlni”, meghosszabbodni.

De hogyan is történik mindez a gyakorlatban? Reimann Szilvia kismama, a Független Pedagógiai Intézet Szülők Iskolája egyik előadásán próbálhatta ki a haptonómiás érintést.  Andrea a bázisterületre, a keresztcsonttájékra tette jobb kezét, és elkezdte „meghívni”.  Hogy érezze meg a kezét, a csuklót, az alkart, a könyököt, mintha átnyúlna tovább felfelé, érezze a felkart, a vállat. Mint egy mély szinkronizáció két ember között, ahogy egymásra hangolódik két ember légzése, izomtónusa. Majd Andrea meghívta a kisbabát is, hogy „jöjjön oda, mutatkozzon meg, érezze meg a rendelkezésre álló teret, a hívást”.

„Nemcsak Andrea keze volt kellemesen meleg – meséli élményeit Szilvia –, hanem hamarosan az a terület is azzá vált, ahová ráhelyezte. Különös, pozitív érzés áradt szét bennem a mellkasom tájékán, szavakkal nehéz is ezt kifejezni. Mindenképpen megnyugtató, kellemes érzés! És a kicsi hogyan viselte? Általában fent szokott feküdni, gyakran nyomja is a gyomrom, most pedig odamocorgott a kéz felé, kényelmesen elrendezte magát és megnyugodott.”

A pszichológus szerint a haptonómiás érintés nagyon alkalmas arra, hogy várandóság alatt kapcsolatot teremthessünk – nemcsak az anya, de az apák is – a magzattal, sőt ha valaki nagyon járatos benne, akkor segíthet szülés közben is: együtt maradni, végig követni, hívni a kicsit és mutatni az utat. De ilyen tudatossággal napjainkban még kevesen keresik fel a szakembereket, inkább az jellemző, hogy a túlzottan szorongó várandós nők fordulnak hozzájuk segítségért.

Miben segíthet még a haptonómia?

A módszert nagyon jól lehet azokon a területeken is használni, ahol a verbalitásnak még nincs, vagy már nincs jelentősége: az élet elején vagy a legvégén, illetve egy terápiás folyamatban, amikor valamilyen lelki tartalom, érzés megfogalmazása nehézséget okoz.

Az élet elején például akkor használható a haptonómia, ha a babának nehéz, traumatikus születése volt, vagy más ok miatt a fejlődésében elakadt, tónusproblémái alakultak ki. De akkor is alkalmazzák, ha sokat és megvigasztalhatatlanul sír, kétségbeesésbe kergetve ezzel a szülőket, akik hiába próbálják megnyugtatni. Ezekben az esetekben érdemes érintéssel „meghallgatni” a kisbabát, hogy mi történik benne. Vannak erre technikai fogások:  például a két kéz a kicsi fején pihen, mire a baba már attól, hogy meg van támasztva a feje, elkezd forogni, a vállát kifordítani, a kulcscsontját mozgatni, szinte végigjátszva a születést. Ezt látva kialakulhatnak különböző érzések az édesanyában is, amelyek feldolgozása a terápia részét képezi.

„Kezünkkel hallgatózva hívjuk a magzatot” - hogyan működik a haptonómia?

 

A haptonómia alkalmazható iskolás gyerekeknél magatartászavarok kezelésére, vagy a beteggondozásban, pszichológiai, pszichiátriai kezelések során is. Viszont a szakemberek szerint súlyosabb pszichiátriai zavarokkal küszködőknél vagy valamilyen szer hatása alatt állóknál csak hosszas bevezetés után és óvatosan odafigyelve lehet bevezetni a haptoterápiát, mert már az érintést is támadásnak vehetik.

Fájdalomcsillapításra, a fájdalmas helyek meghallgatásra és azok elengedésére szinten kipróbálhatjuk a haptoterápiát. A szakember szerint a csigolyák „meghallgatásánál” a haptonóm érintés erejével a helyükre hívhatók a szülésnél összecsúszott első vagy a második csigolyák. De hatásos a felnőttkori fájdalmas nyaki izmok ellazításában, illetve az akut és krónikus fájdalmak kezelése mellett a műtéteket követő regenerációban is.

És az élet végén, a haldoklók elkísérésében, a végstádiumban lévő betegek tüneteinek enyhítésénél szintén segíthet: a haldokló, szenvedő betegekkel foglalkozó személy és a hozzátartozók számára enyhíti a lelki és fizikai terhelést.

Bár a haptonómiát leginkább pszichológusok használják a pszichoterápia kiegészítő elemeként, a legtöbb kritikát éppen emiatt kapta. A terapeutától azt várják el elsősorban, hogy a foglalkozás alatt semleges, távolságtartó szerepet töltsön be, az analitikus terápiában a testi kapcsolat nem megszokott. Rendkívül fontos ezért a keretek szigorú betartása, a páciensek tájékoztatása, az engedély megkérése az érintéshez, és ugyanilyen fontos az érintés megszüntetésekor az elköszönés fázisa. A haptonómiás érintés bevezetése a pszichoterápiás gyakorlatba alapos önismereti munka a szakemberek részére is, amit külön képzésen kell elsajátítaniuk. Az érintés egy rendkívül „erős”, hatékony pszichoterápiás elem lehet, de pont ezért komoly felkészültséget és tapasztalatot követel.

Merre tart?

Magyarországon még csak néhány éve van ilyen jellegű képzés. Létezik önálló haptoterápia, de pszichoterápia részeként is találkozhatunk a kezeléssel. A foglalkozás ára erősen a szakembertől függ, de nagyjából annyiba kerül, mint egy pszichoterápia, 7-10 ezer forint egy alkalom. Ezeken a terápiás foglalkozásokon, illetve a meghirdetett szemináriumokon a haptonóm érintés bizonyos elemei elsajátíthatók, és utána otthon önállóan is gyakorolhatók, így például a kapcsolatfelvétel a babával.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top