Család

Bombázás hozta őket össze 70 évvel ezelőtt

Szó szerint egymás karjaiba estek egy bombázás alatt a II. világháborúban. Most 70 éves házasok.

Bessie Cameron 1940-ben, a II. világháború alatt, amikor az első bombázások érték az utcáját, egyenesen leendő férje karjaiba esett, két évvel később pedig összeházasodtak. „Azóta is szerelmesek vagyunk egymásba” – mondta a 92 éves asszony, a férj pedig megjegyezte viccelődve, hogy azért, mert újra és újra egymásba esnek.

70 éve házasok
70 éve házasok

 

Szerelem volt első pillantásra az idős pár szerint, hiába volt háború.  A nagy napon még mindig dörögtek a fegyverek, így nem volt sem fehér ruha, sem nagy parti. „A lényeg az volt, hogy együtt legyünk” – meséli az idős asszony. John Fry olyan rendes férj, hogy még főzőiskolába is elment, hogy elkészíthesse szerelme kedvenc ételeit.

A 70 éves házassági évfordulóját ünneplő házaspár még mindig ugyanabban a városkában, Barrow-ban él, ahol egykor megismerkedtek. Két fiúk van, akik már szintén felnőttek.

Nem ők az egyetlen ilyen nagyon hosszú ideje házaspár, a világ leghosszabb házassága majdnem 90 éve tart.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top