Család

Tényleg betesz a babaprojektnek a síkosító?

A teherbeeséssel kapcsolatosan számos rémhír kering, köztük az egyik leggyakoribb, miszerint a síkosító akadályozza a fogantatást. A témát gyakorló és reménybeli kismamák, valamint orvosok segítségével boncolgattuk.
Tényleg betesz a babaprojektnek a síkosító?

A legtöbb félelmet, de minimum riadalmat keltő, meddőséggel kapcsolatos aggodalom szájhagyomány útján, illetve virtuálisan terjed, rengeteg feszült pillanatot okozva azoknak, akiket az adott probléma érint. A neten keringő egészségügyi félelmek között feltűnt egy újabb, miszerint a síkosítók állítólagos mellékhatása, hogy nehezítik a teherbeesést.

Spermiumméreg?

Az amerikai dr. William H. Kutteh endokrinológus nemcsak valósnak, de súlyosnak is látja ezt a problémát. Szerinte a spermiumokat ez a sűrű „anyag” lelassítja, és ezzel biztosan akadályozzuk a fogamzást. A szakértő egyenesen spermiumméregként bélyegezte meg a forgalomba kerülő síkosítók nagy részét, és állításait még kísérletekkel is igazolta. Ezekben férfiak „spermiumgyorsaságát” vizsgálta (síkosítóval és anélkül), amit 1, 15, 30 és 60 perc elteltével is ellenőrzött. Az eredmény a legtöbb termék esetében egészen lesújtó volt, néhány közülük radikálisan csökkentette a hímivarsejtek sebességét.

Az orvos szerint a kisbabára vágyó párok nem gondolnak arra, hogy sokszor talán egészen egyszerű dolgok is sikerre vihetnek, így például a síkosító cseréje. Ma már vannak ugyanis kifejezetten a megtermékenyülést elősegítő gélek is, amelyek gyorsítják a spermiumok mozgását a hüvelyben.

Dr. Jennifer Wu New York-i szülész-nőgyógyász a vizsgálatra reagálva azt nyilatkozta, mindenképp érdekes, bár ő, és kollégái a biztonság kedvéért amúgy sem tanácsolják a gyermekvállalás előtt állóknak a hagyományos síkosítók használatát. „Jobb, ha semmit sem használunk, ami egy kicsit is nehezítheti az átjutást a spermium és a petesejt közötti útszakaszon.” 

Tényleg betesz a babaprojektnek a síkosító?Teherbeesés, kontra síkosító

„Én nem hallottam arról, hogy síkosítók hasonló problémát okoznának, hacsak nem kifejezetten spermaölő (spermicid) termékekről beszélünk, vagy olyanokról, amelyek hatással vannak a hüvelyi pH-értékre” – mondta a Nők Lapja Café kérdésére a hazai tapasztalatokról dr. Gasztonyi Zoltán, az Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrum szakmai vezetője, hozzátéve, hogy szervi elváltozásoktól, meddőség kialakulásától pedig végképp nem kell félni a síkosítók használata mellett. A szülész-nőgyógyász szerint sajnos jellemző, hogy sokan könnyen felülnek hasonló rémhíreknek. „A nőkben a neten böngészve egyes információk komoly félelmet keltenek, amit aztán persze elég nehéz tisztázni. Hasonló tévhiteket szinte minden vizitnél kell eloszlatnom.”

Anett elmúlt harminc, és bevallása szerint évek óta használ síkosítót. „Nekem egyelőre az a fontos, hogy gyümölcsízű legyen, valamint hogy ne legyen egy silány, no-name termék. Az, hogy lassítja a spermiumokat vagy nem, egyelőre nem érdekel, mert nincs terítéken a gyermekvállalás kérdése. Viszont ha babát akarnék, biztos, hogy már egy kritika is eltántorítana a használatától” – vélekedik Anett.

A 29 éves Rita első gyermekét külföldön szülte, ahol még teherbeesése előtt kikérte nőgyógyásza véleményét a síkosítóról. „Spermicid anyagot nem tartalmazó gélt javasolt, amit én végül néha használtam, néha nem. A pici végül fél éven belül összejött, az persze más kérdés, ha mindig használtam volna a síkosítót, vajon akkor is így lenne-e?” – vetette fel. A jelenleg gyermekével otthon lévő anyuka szerint nagyon fontos, hogy teherbeesés előtt tájékozódjunk, de azért túlzásba se vigyük az aggódást, és ne tornásszuk fel a tiltólistás termékek számát ész nélkül.
 

Inkább a szauna árt

Tényleg betesz a babaprojektnek a síkosító?Ezzel egyetért dr. Gasztonyi Zoltán is, aki szerint sokan a gyógyszereket is negatívan ítélik meg, pedig a meddőség hátterében sokkal inkább hormonális vagy gyulladásos okok állnak, semmint mondjuk „az évekig szedett antibébi pirulák”, amik önmagukban nem okoznak hosszú távú meddőséget. „Ilyenkor legfeljebb a fogamzásgátlók elhagyása után előforduló vérzéskimaradás, vagy egyeseknél a gyógyszer szedése miatt kialakult, akár 10-15 kilogrammos túlsúly az, ami nehezítheti a teherbeesést” – állítja az orvos, aki gyakran találkozik azzal a tévhittel is, miszerint terhesen nem szabad orvosságot beszedni, pedig a gyógyszerezés hiánya valójában nagyobb kárt okozhat. Ugyanígy sokan rettegnek indokolatlanul a náthától, influenzától várandósan, miközben a láz, a forróság az, ami veszélyes, ha épp kisbabát várunk.

Szauna, az igazi spermagyilkos

„A legtöbben azt sem tudják, hogy a szaunázás, a forró fürdő nagyon rossz hatással van a férfiak nemzőképességére” – figyelmeztet a szakértő, aki szerint a megoldást nem a neten keringő információk (néha tévhitek), hanem az előrelátás jelenthetik. Az orvos szerint a pároknak mielőbb szakemberhez kellene fordulniuk, ha nem akar összejönni a baba, hiszen probléma esetén rengeteg idő megspórolható, ha a bajok forrására egy-két hónap alatt fény derül. Mindezt anélkül, hogy azon kellene gondolkoznunk, hogy vajon azt a síkosító okozza-e, esetleg hormonális vagy gyulladásos jellegű-e a probléma.

Gasztonyi doktor szerint kettőn áll a vásár, vagyis a meddőségért általában fele-fele arányban felelősek a párok. A férfiak esetében a termékenység már egy 20 perces spermavizsgálattal is kivizsgálható. „Különösen azért fontos ez, mert a meddőség a kor előrehaladtával gyakoribb, az idő múlásával a petesejt megtermékenyíthetősége drasztikusan csökken. Márpedig a nők 14 százaléka Magyarországon ma már 35 éves kora után szül, míg külföldön ez a szám még magasabb, 20 százalék. Így ezzel számolni kell.” Viszont nem is olyan régen derült ki, hogy állítólag jobb anya lesz abból, aki idősebb korban szül – vagy mégsem.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top