Család

Dugóban elakadva szülte meg kisbabáját

A szülők azt hitték, autóval is időben beérnek a szülészetre, gyermekük azonban másképp döntött.
Natalie Wilson

Natalie Wilson

Forrás: The Stir 

Az amerikai Natalie Wilsonra otthon törtek rá a fájások. Az asszony felhívta az édesapját, hogy jöjjön át vigyázni nagyobbik unokájára, ők pedig elindulnak a férjével a kórházba. A házaspár azért nem hívott mentőt, mivel azt hitték, hogy még lesz idejük beérni a szülészetre. De tévedtek.

Épp a délutáni csúcsforgalom idején indultak útnak, és az egyik főúton menthetetlenül beragadtak a forgalmi dugóba, a baba azonban nem volt tekintettel a városi közlekedés sajátosságaira. A kismama ekkor már tudta, hogy ott, helyben kell megszülnie a gyermekét. Megijedni sem volt ideje, hiszen néhány másodperc múlva pedig elő is bukkant a kisfiú feje, majd hamarosan a teste is követte. 

Az apának közben sikerült félreállnia az úton és felhívnia a segélyhívót, ahol elmondták, mit tegyenek, míg szakszerű segítség érkezik. Hamarosan a mentők is a helyszínre értek és kórházba szállították Natalie-t és gyermekét. A szülés szokatlan körülményei ellenére semmi bajuk sem lett, de az biztos, hogy lesz mit mesélni az unokáknak. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top