Lepedővel hatástalanítják a hisztiző gyerekeket

„Úgy kezdődött, hogy a lányomnak begyulladt a szeme – kezdi négyéves kislánya történetét az apa, Robi. – Nem egyszerű eset a gyerek, még azt sem engedi, hogy a háziorvos megvizsgálja, ezért jobb híján megsaccolni tudta a kötőhártya-gyulladást a doki. Viszont sehogy se akart meggyógyulni, és végül a szemészeten kiderült, hogy fémforgács van a szemében. Az orvos első körben azt javasolta, hogy belecseppent, aztán csipesszel kiszedi, ami már eleve reménytelennek tűnt, ismerve a lányomat, aki próbált elbújni. A doki azt mondta, el kell altatni, ha máshogy nem megy. El is küldött minket a háziorvoshoz, hogy az altatást megbeszéljük.”

Csakhogy mire másnap visszamentek, változott a terv. „Előadták, hogy mégiscsak jobb lenne, ha nem altatnák el a gyereket. Elmagyarázták, hogy szorosan betekerik egy lepedőbe, hogy ne rúgkapáljon, aztán én megfogom a fejét, az orvos meg egy tűvel kioperálja azt a vackot a szeméből. Sehogy sem tudtam elképzelni, hogyan tudjuk úgy lefogni a gyereket, hogy egyáltalán ne mozogjon, meg amúgy is ordított volna, a könnye is folyt volna, a feje meg simán kicsúszik a kezemből. Még egy darabig győzködtek, szó szerint azzal, hogy legfeljebb ráugranak mindannyian, akik ott vannak, ne aggódjak, nem lesz gond, hiszen én is ott leszek mellette. De ez akkora rémálom lett volna a gyereknek, hogy tök mindegy lett volna, ki fogja meg a fejét, lehettem volna a Hannibal Lecter is. Úgyhogy nem engedtük, maradtunk az altatásnál, felébredt, kapott egy plüssmacit, és mehettünk is haza. Szerintem sokkal jobban jártunk így, örülök, hogy nem hagytam magam meggyőzni a lepedős módszerről.”

A legkíméletesebb megoldás?

Robiék kihagyták ugyan a mutatványt, a lepedős módszer viszont bevett gyakorlat, ezzel a módszerrel „hatástalanítanak” gyerekeket az orvosi vizsgálatok során. Egy anyuka a Nők Lapja Cafénak állította, hogy semmi kivetnivaló nincs ebben. „Mi is túlestünk egy lepedős vizsgálaton egyszer, amikor Zsombor úgy hároméves volt – mesélte a tatabányai édesanya. – Akkor ez nekem egyáltalán nem tűnt embertelennek, a lényeg az volt, hogy a gyerek ne kapálózzon, nyugodtan meg tudják vizsgálni a szemét, ami valamitől nagyon begyulladt. Először géppel vizsgálták, de már azt se nagyon bírta, és sírt. A doktornő viszont fel akarta húzni a szemhéját is, hogy alaposan megnézze, nem ment-e bele valami, de akkor már annyira hisztizett, hogy végül betekerték egy lepedőbe. A gyerek nagyon megijedt, amikor így lekötözték, de nem volt más megoldás. Igaz, kissé még ma is fél az orvosnál, pedig már lassan nyolcéves lesz.”

Az orvosok viszont kitartanak amellett, hogy hiába nem tűnik gyerekbarát megoldásnak a lepedővel leszorítás, bizonyos vizsgálatok vagy kezelések egyszerűen nem kivitelezhetőek, ha a páciens mocorog. „A kisbabák egészséges reakciója az, hogy egy idegen ember, orvos közeledését hárítással, sírással fogadják. Legtöbbször már akkor sírnak, ha egy ágyra lefektetjük őket – mondja dr. Garger Piroska gyermekszemész. – De sokszor elengedhetetlen, hogy a gyermek ne mozduljon meg, ilyen beavatkozás például a könnycsatorna átmosása, amit általában 10–12 hónapos babákon végzünk. Érthető, hogy a kisgyermeket olyan helyzetbe kell hozni, hogy a legegyszerűbben és a leggyorsabban kivitelezhető legyen a beavatkozás. Mi is lepedőbe pólyáljuk ilyenkor a gyermeket, ami számára még a legfinomabb rögzítés, és már csak a fejét kell megfogni.”

Van, amikor Ursula nővér is elég

Néha – például a kisbabák szemfenékvizsgálatánál – az is elég, ha a gyakorlott asszisztensnő ügyesen megfogja a babát, tájékoztatott a doktornő. „Ezek a vizsgálatok, beavatkozások mind a gyermekek érdekében történnek. A szülők érthetően sajnálják ilyenkor csemetéjüket, szeretnének segíteni a megfogásban, de mivel féltik is őket, nem tudnak olyan segítséget nyújtani, mint egy gyakorlott asszisztens, és így a vizsgálat sokkal hosszabb időt vesz igénybe” – magyarázza az orvos, aki azt mondta, hogy náluk egyévesnél nagyobb gyermekeket már nem pólyálnak lepedőbe. A nagyobbaknál azokat a beavatkozásokat, amihez jó kooperáció, illetve mozdulatlanság szükséges, inkább altatásban végzik.

„A kisebb-nagyobb traumák elkerülhetetlenek”

Ha a felnőtt ideges, az egyből átragad a kicsikre, és beindul a mindent elsöprő hisztilavina. Ezért nagyon fontos lenne, hogy nyugodtak tudjunk maradni. „A szülő feladata, hogy felkészítse a gyereket arra, hogy mi fog történni, és elmagyarázza, hogy a doktor néni vagy bácsi csak jót akar, és azért csinálja mindezt, még ha kicsit fáj is, hogy a betegek meggyógyuljanak – mondja dr. Battonyai Tünde pszichiáter. – Minden eset más, a kockázatokat mérlegelve kell döntést hozni, és fontos, hogy a szülő és az orvos együtt tegye ezt meg. Az altatás sokszor egyszerű megoldásnak tűnhet, de tudni kell, hogy sok kockázattal jár. El kellene fogadnunk, hogy elkerülhetetlen, hogy kisebb-nagyobb traumák érjenek minket az életben, de aggódni felesleges, mert ezek többsége teljesen jól feldolgozható. Szülőként úgy segíthetünk, ha a beavatkozás után azt hangsúlyozzuk, mennyire bátran viselkedett a kicsi, milyen büszkék vagyunk rá, hiszen így ő is máshogy fog gondolni az egészre” – teszi hozzá a doktornő.

A szülők feladata nem egyszerű, hiszen az orvosnál különösen nehéz helyzetek adódhatnak, amelyeket általában gyorsan kell megoldani. Ezért is nagyon fontos, hogy mindig megfelelő tájékoztatást kapjunk. „Ha valami nem világos, kérdezzünk bátran, és ha nem értünk egyet egy eljárás alkalmazásával, egészen nyugodtan fejtsük ki a véleményünket – magyarázza dr. Kiss Ildikó, jogász, a Házipatika szakértője. – A gyerekekre éppúgy vonatkoznak a betegjogok, mint a maguk sorsáról felelősen dönteni tudó felnőtt betegekre. Azzal a különbséggel, hogy ilyenkor a szülő vagy más törvényes képviselő dönthet az ellátás visszautasításának kérdésében, persze csak úgy, hogy közben a gyermek érdekei nem sérülhetnek.”