“Nem merték egyedül hagyni a kisbabájával”

„Az első időszakban minden jól ment, a baba szépen fejlődött, és Csilla, az édesanya is elégedettnek tűnt – meséli Judit, aki közeli barátnőjének, Csillának történetét osztotta meg a Nők Lapja Caféval. – De ahogy a gyerek nőtt és egyre többet mocorgott, az anyja állandóan azon aggódott, hogy valami baja esik. A kisfiú egyszer eldőlt és beütötte a fejét. Rögtön rohantak vele a helyi kórházba, ahol megvizsgálták a babát, és megállapították, hogy semmi baja. Csilla nem hitt az orvosoknak, és elvitte a gyereket a megyei kórházba, ahol néhány napra benn is fogták mindkettőjüket kivizsgálásra. A gyereknek persze valóban semmi baja nem volt, de a barátnőmet pszichiáterhez küldték, aki kétféle nyugtatót írt fel neki.”

A helyzet persze tovább romlott, Csilla nem szoptathatott, és annyira kába lett, hogy még a gyereksírásra sem ébredt fel, csak bámult maga elé. „Amikor együtt sétálni mentünk, mintha nem is ő lett volna, beszéltem hozzá, ő meg csak meredt a távolba. A férje nem merte egyedül hagyni a kisbabával, aki egyszer majdnem leesett mellőle az ágyról is. Aztán szerencsére az orvosa hamarosan leállította a nyugtatókról, már sokkal jobban van. A védőnő is meglátogatta, bár a barátnőm elmondásából azt vettem ki, hogy az inkább a babával foglalkozott. Szerintem az is probléma, hogy Csilla elég zárkózott, és nem igazán beszél a bajáról, ha megkérdezik, hogy van, simán lerendezi egy »köszönöm, jól vagyok«-kal” – mesélte.

Különösen az első gyermeküket gondozó, tapasztalatlan anyukák érzik gyakrabban, hogy nem képesek megfelelni az anyaság újabb és újabb próbatételeinek. Vannak, akik minden apró jelre túlzott féltéssel reagálnak, míg másokat a kimerültségtől gyötörnek olyan rémisztő gondolatok, hogy kárt tesznek a babájukban, ha az nem hagyja abba a sírást. Sokan nem szívesen nyílnak meg mások előtt, inkább elhárítják az érdeklődést, pedig nagyon fontos lenne, hogy kibeszéljék magukból, ami a lelküket nyomja.

Az általunk megkérdezett szakember szerint sok múlhat a védőnőkön is. „Tudatosítani kell a kismamákban, hogy igenis gondos, jó anyák, még akkor is, ha például nem tudnak szoptatni, és tápszert kell adni a babának – magyarázza Kuruczné J. Linda védőnő. – Szerencsére sok anyuka fordul hozzám bizalommal, ők örülnek, ha valaki, akiben megbízhatnak, meghallgatja őket. Vagy csak egyszerűen jólesik kipanaszkodni magukat. A tapasztalatok alapján viszont már a legkisebb jelekből is észrevehető, hogy az anyukának problémája van, még akkor is, ha nem beszél róla.”

A szakemberek szerint gyakran a szülők saját, belső félelmeiből alakul ki az a fokozott szorongásos állapot, melynek hatása alatt az anyukák hajlamosak túlreagálni a gyerekkel kapcsolatos kisebb problémákat is. „A szorongó kismamák többsége tökéletes anya akar lenni, túlzottan félti a gyerekét – mondja dr. Battonyai Tünde, pszichiáter. – Hajlamosak pánikba esni, túlreagálni, ha úgy gondolják, hogy a gyereknek valami baja van. Az is előfordul, hogy a baba születése előtt ők jártak rendszeresen különböző orvosi vizsgálatokra, persze legtöbbször alaptalanul.”

„Hónapokig küzdöttem, végül a pszichiátrián kötöttem ki”

Képünk illusztráció

A Nők Lapja Café fórumozói közül is többen megosztották velünk tapasztalataikat, az egyik, szintén szorongással küzdő kismama így számolt be a viszontagságos gyermekágyi időszakról: „Imádtuk egymást a férjemmel, vártuk a babát, minden rendben volt, mégis olyan mély depresszióba süllyedtem szülés után, hogy előtte ilyet elképzelni sem tudtam volna. Ez nem önsajnálat volt, hanem félelem attól, hogy nem felelek meg, mint anya. Idilli életünk volt, mégis egyre boldogtalanabb lettem, a józan ész nem segített. Szerintem ez hajlam vagy valamiféle kémiai folyamat, de bárkivel megtörténhet. Nem tudtam aludni, nem tudtam enni, csak jó anya akartam lenni. Hónapokig küzdöttem, végül a pszichiátrián kötöttem ki. Egy hónap után engedtek haza, azóta minden rendben, már született azóta második baba is, nála, hála istennek, semmi ilyesmi nem történt és azóta sem… de azt tudom, ha akkor és ott nem kapok szakszerű segítséget, valami nagy baj lett volna. Ez a dolog független mindentől, józan ítélőképességtől, értelmi szinttől… jön és letaglóz. Én csak annyit szeretnék, ha az emberek jobban figyelnének egymásra, családtagjaikra, az anyákra. Ez bárhol, bárkivel megtörténhet.”

„A szorongás remekül kezelhető, ezért nagyon fontos, hogy a kismamák és a közvetlen környezetük tisztában legyen azzal, hogy hová fordulhatnak segítségért a problémájukkal. Egy szerető, gondoskodó családban sokkal könnyebb észrevenni, ha az édesanyának problémája van – hangsúlyozza Battonyai doktornő. – Ha a kismamának a családtagok megadják, amit ő is ad a gyermekének – szeretetet, türelmet, törődést –, akkor sokkal kisebb az esélye bármilyen gondnak.”

„Úgy éreztem, kárt teszek benne”

Egy másik fórumozó anyuka attól félt, hogy az idegkimerültség miatt a babájában is kárt tesz: „Az én fiam üvöltős, hasfájós volt. Háromhetes korában kezdődött, és három hónapos koráig tartott a reggeltől estig tartó folyamatos ordítás. Már én is az idegbaj határán álltam, amit úgy oldottam meg, hogy elmentem több órára otthonról, mert úgy éreztem, kárt teszek benne, ha nem hagyja abba azonnal.”

Ha meg is fordul az anyukák fejében a rémisztő gondolat, annak nagyon kicsi az esélye, hogy olyan idegállapotba kerüljön egy kismama, hogy önmagában vagy a csecsemőjében kárt tegyen. „Viszonylag gyakran panaszkodnak ugyan ingerlékenységre a kismamák, de az agresszív késztetéseknél jellemzőbb tünetek a lehangoltság, az étvágytalanság, a kimerültség és az impulzivitás – mondja a pszichiáter. – Ezek a szülés utáni depresszió tünetei, ami a szülést követő 3-10 héten belül jelentkezik, gyakori, de az esetek többségében jól kezelhető, néhány hét alatt elmúló állapot. A depressziós anyukák gyakran úgy érzik, nincs elég energiájuk, és hajlamosak elhanyagolni a babájukat. A tapasztalatok szerint a betegség többször és súlyosabb formában fordul elő azoknál az anyáknál, akik nem akarták a terhességet, azoknál, akik egyedülállók, vagy akik rossz szociális körülmények között élnek.”

Fajulhat bántalmazásig a depresszió?

Dr. Battonyai szerint nagyon kicsi az esélye, hogy a gyermekágyi depresszió olyan súlyos fázisba jut, amely pszichózist, zavart elmeállapotot idéz elő, melynek hatása alatt a betegek akár saját gyermekük életét is veszélyeztethetik. Ugyanakkor időről időre hallunk a híradásokban olyan szörnyű esetekről, mikor a kismama csecsemőjét bántalmazza, az is előfordult, hogy egymás után több esetben is.

A megkérdezett szakemberek szerint a védőnő, a gyermekorvos, a gyermekjóléti szolgálat mellett a közvetlen környezet, különösen a család játszik fontos szerepet abban, hogy mielőbb kiderüljön, ha az édesanya bántalmazza a gyermekét. „A bizonyítás persze akkor sem egyszerű, ha egyértelművé válik, hogy az anya veszélyezteti a kicsi testi épségét – mondja Kuruczné J. Linda. – Egy korábbi ügyben például két évig tartott, mire sikerült igazolni a szülői bántalmazást. Miután gyanússá váltak az óvodás korú kislány testén látható nyomok, egyre gyakrabban látogattuk a családot a gyermekjóléti szolgálat munkatársával, és ilyen-olyan ürüggyel vetkőztettük le a gyereket. Az anya sokszor úgy megtépte a kicsit, hogy szegénynek foltokban hiányzott a haja, és egyszer késvágás nyomát is felfedeztük az egyik fülén” – számolt be a védőnő.