Család

Először hallotta anyja hangját a siket kisbaba – videó

A siketen született kisfiú a készüléknek köszönhetően beszélni is normál módon tanulhat meg.

A most kétéves Cooper egy olyan implantátumot kapott, mely azoknál is eredményesen használható, akiken még a legnagyobb teljesítményű hallókészülék sem segít. Az eszköz egy mikrofon segítségével fogja fel a hangokat, majd továbbítja a belső fülbe épített jelfogóhoz, ami aztán egy elektródán keresztül ingerli a hallóideget, ami pedig az agyba közvetíti a jelet, így a siket ember is hallhat. Mivel a kisfiúnak ennyire fiatal korban építették be a segédeszközt, így beszélni is ugyanúgy tanulhat majd meg, ahogy a kortársai.

A kisfiú édesanyja videóra vette, amikor a gyerek készülékét bekapcsolták, és életében először hallott hangokat. A felvételen, ami azóta a YouTube-ra is felkerült, láthatjuk, amint a kis Cooper először meglepődik, és kicsit zavarodottan figyel, majd kitörő örömmel fogadja a hangok számára addig ismeretlen világát.

Nézd meg, és hatódj meg, ahogy mi!

 

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top