Család

Demcsák Zsuzsa párterápiával turbózná a gyerekvállalást

Ha Vujity Tvrtko reggeli ötletéből is törvény lehetett, akkor a párterápia sem esélytelen, amitől több gyerek születne a műsorvezető szerint.

A kormány nagyon küszködik azért, hogy a magyar nők több gyereket vállalnának, már számtalan bejelentést tettek, amivel ezt próbálnák ösztönözni. Ezek egy része egyelőre csak gesztus vagy elmélet, mint a nőügyi biztos kinevezése és a héten bemutatott tanulmány a gyermekvállalási forradalomról.

Törvénybe iktatott párterápia

Demcsák Zsuzsa ma reggel a Mokkában a forradalmi terven dolgozó Családbarát Munkacsoport vezetőjével, Bánkúti Tamással beszélgetett arról, miért szülünk kevesebb gyereket, mint amennyit valójában szeretnénk. A műsorvezető odáig ment, hogy felvetette, törvénybe lehetne iktatni a kötelező párterápiát.

„A konfliktuskezelés és a kommunikáció a családokon belül jelentősen befolyásolja, hogy vállalnak-e második, harmadik gyereket” – mondta Bánkúti Tamásnak, aki helyeselt, és jelezte, ezt a javaslatot is belet küldeni arra a mailcímre, ahol július végéig bárki hozzászólhat a gyermekvállalás kérdéséhez. Ezeket a leveleket is figyelembe veszik majd abban a programban, amit szeptemberre raknak össze.  

A válások majdnem beérték a házasságokat

Bár a párterápia csak ötletként merült még fel, nem alaptalan, ráadásul láttunk már olyat, hogy reggeli műsorban született kósza gondolat törvényjavaslattá érett: akkor Vujity Tvrtko állt elő azzal, hogy a kocsikban se lehessen rágyújtani kisgyerek mellett.

Hiába csökken országosan a válások száma, ezt részben az magyarázza, hogy házasság is kevesebb köttetik, így nincs mit felbontani a KSH elemzése szerint. Sopronban például idén eddig 69 esküvőt és 62 válást vezényeltek le az anyakönyvvezetők a Kisalföld mai írása szerint. Ez kifejezetten ijesztően hangzik, de annyival vigasztalhatjuk magunkat, hogy év végére a házasságok valószínűleg beérik és lehagyják a válásokat. Általában esküvőből több mint kétszer annyi jut egy évre, mint válásból.

Wirth Éva
Wirth Éva

Felújítás szegte a házasodási kedvet

Emellett pár érdekes változásról is mesélt Wirth Éva anyakönyvvezető, egyre népszerűbbek például a szerényebb esküvők. Előfordult olyan is, hogy az ifjú párnak csak azért kellett a házassági anyakönyvi kivonat, mert hitelt akartak felvenni, és előrehaladott terhesség esetén sem hívnak inkább nagy vendégsereget.

Egyre több esküvőt tartanak fegyintézetben, de kórházban is adtak össze párokat. A városban a házasságkötések száma viszonylag stabil, csak két éve volt némi visszaesés, amit az anyakönyvezető annak a számlájára írt, hogy felújítás miatt feltúrták a polgármesteri hivatal előtti teret. Náluk mostanában főleg a 90-es években esküdtek válnak, de egyre gyakrabban jönnek pár éves házasságokat felbontani.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top