Család

“Akartam a felhajtást, de a vendégeket nem” – luxusszökés az új esküvői trend

Kihagyják a násznépet az esküvői buliból, és a súlyos milliókat inkább csak magukra költik – ez az új divat a házasodni készülők körében a tengerentúlon. Vajon hozzánk is begyűrűzik a szokás?

Egyre többen kettesben házasodnak, egy olyan helyen, ahová együtt szöknek meg. Nem hívnak meg se családtagokat, se barátokat, a nagy nap kizárólag róluk szól. De még mielőtt bárki a válságra fogná, ezek a párok nem azért tesznek így, hogy megspórolják a vendéglátás súlyos költségeit. Épp ellenkezőleg: súlyos százezreket, sőt milliókat képesek fizetni például azért, hogy egy különleges helyszínen, extravagáns ruhákban fotózzák őket. És nem is azért szöknek meg, mert a szülői akarat elől menekülnek, mondjuk egy olcsó Las Vegas-i kápolnába. Ezek teljesen „hivatalos” szökések.

Egy amerikai pár, Carey és Brian Provost is hasonló módon kelt egybe a héten, szigorúan vendégek nélkül. Csak a násznép hiányzott az esküvőről, egyébként minden apró részletet, a ruháktól a dekoráción át a vacsoráig gondosan megterveztek. „Akartam a ruhát, a felhajtást, a virágokat és a fotókat – mondta Carey, a 36 éves ara. – De amikor vendégek is vannak, az olyan, mintha az egész inkább róluk szólna, nem a menyasszonyról és a vőlegényről. Azt akartuk, hogy csak értünk legyen minden. Olyan volt, mintha egy fényűző fotózáson lettünk volna kettesben. Egész nap együtt voltunk, csak mi ketten, amitől olyan meghitt volt minden. Nem volt se távoli unokatestvér, se örömanyák vagy barátnők, akik csak stresszeltek volna.”

Carey és Brian Provost esküvője
Carey és Brian Provost esküvője
Fotó: www.nytimes.com

A stressz elkerülése egyébként állítólag gyakori indok a szökevény párok számára. Egy másik, New York-i feleség arról számolt be, hogy férjével kezdetben hagyományos esküvőt terveztek, de amikor kezdték beleásni magukat a szervezésbe, egy idő után elegük lett abból, hogy másokhoz kell alkalmazkodniuk azon a napon, amelynek róluk kellene szólnia. Azt viszont nem akarták, hogy csak egy gyors ceremóniából álljon az egész, ezért aztán profira bízták a dolgot.

Megkapták a felhajtást: a menyasszonyt például egy különleges szépségfarmon készítették fel a ceremóniára, a vacsorához pedig, amelyet egy luxusétteremben fogyasztott el az ifjú pár, kétszemélyes, de emeletes menyasszonyi tortát is szervíroztak. „Vendégként éreztük magunkat a saját esküvőnkön – mondta el lelkesen a 40 éves feleség, Celia Tombalakian. – Amikor aznap reggel elindultunk, arra gondoltunk, egyszerűen csodálatos, hogy semmi és senki nem ronthatja el a mi tökéletes napunkat.”

Harminc fölött többen szöknek

Sokak szerint a luxusszökés nagyfokú önzőség és teljesen abszurd ötlet, az amerikai esküvőszervezők szerint mégis egyre több követője akad mostanában az új trendnek. Igaz, a luxusszökések nem az olcsóbb megoldások közé tartoznak, mint amikor egy pár két 2 tanúval egyszerűen besétál az anyakönyvvezetőhöz, de azért még így is sokkal olcsóbb megvalósítani.

Egy átlagos esküvő az Egyesült Államokban 26 ezer dollárba, vagyis 6 millió forintba kerül, a szökést választó párok pedig tíz- és százezer dollár között (2,3–23 millió forint) költenek a tökéletes napjukra. Így azért egyértelmű, hogy sokan nem a pénz miatt csinálják. A szakemberek szerint az életkor is számít: egy húszas éveiben járó menyasszony általában szeretne hercegnőként tündökölni egy óriási násznép előtt, amely csak őt és párját ünnepli. Harminc fölött viszont már egyre nagyobb hangsúlyt kap az intimitás, a meghittség.  

A magyar párok is többet gondolnak magukra

A magyar párok általában anyagi megfontolásból döntenek a fapados, kéttanús házasságkötés mellett, és csak kevesen tehetik meg azt, hogy kettesben megszökjenek egy luxusesküvőre. „Néhány utazási iroda kínálatában már megtalálható a privát luxusesküvő, amikor fehér homokos strandon, virágszirmot szóró bérnásznép előtt, boldogságkapu alatt mondják ki a boldogító igent – magyarázza Barna László esküvőmanager. – Talán ez hasonlítható leginkább az amerikai trendhez, hiszen a menyasszony és a vőlegény csak magát ünnepli, kizárva mindenkit. Az utakra általában lehet fotóst is rendelni, aki akár egész idő alatt a pár mellett van, és profin megörökíti az eseményeket.”

A szakértő szerint nálunk is egyre többen választhatják ezt a megoldást, szintén a már érettebb, önálló egzisztenciával rendelkező párok körében. Persze, másik megoldásnak még mindig ott van az, hogy a hagyományos elemeket megtartva, de erősen saját képükre formálva szervezik meg az esküvőt szökés helyett. „Ma már egyre gyakrabban rúgják fel a klasszikus kötöttségeket, amelyektől korlátozva éreznék magukat. A partik modernizálódnak, az esküvők nem ritkán szinte céges bulikká alakulnak, ahol a szertartás után a vendégek összejönnek és buliznak egyet teljesen kötetlenül. Meg lehet szervezni egy fiatalos, bulis esküvőt úgy is, hogy mindenkinek tetsszen, és ne kelljen félni attól, hogy mit fog szólni a nagymama – mondta Barna László. – Még most is előttem van, amikor nemrég egy felső kategóriás rendezvényen, ahol többek között fényhíd, luxuspartisátor és sztárvendég emelte a színvonalát, mire egy néni aranyosan megjegyezte, hogy »a Dallasban láttam ilyet utoljára«.”

  11 dolog, ami a párokat idegesíti a szinglikben Elindult a Nők Lapja Café 33 kívánság adományozó akciója. Jelentkezz te is ITT!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top