Család

Esküvője előtt másfél órával halt meg az ara

Bár az eseményt előrehozták, a rákos menyasszony nem élhette meg, hogy kimondja a boldogító igent.
Jemma Webb

Jemma Webb

Forrás: The Sun 

Az akkor 28 éves Jemma Webbnél 2008-ban diagnosztizáltak petefészekrákot, a fiatal nő azóta is folyamatosan kezelésekre járt, ám a betegség sajnos továbbterjedt a májára és a tüdejére is.

Párját, Alexet a munkahelyén ismerte meg, 9 hónappal ezelőtt. A férfinek kezdetben fogalma sem volt arról, hogy Jemma rákban szenved, miután azonban megtudta, mit sem változtak az érzelmei. „Nagyon szerettem őt. Ennyire egyszerű, nem kellett döntést hoznom” – mondta a férfi a The Sunnak.

Szülei és Alex elmondása szerint Jemma mindig is szilárdan hitt abban, hogy meg fog gyógyulni. „Lehet, hogy Jemmának rákja volt, de a betegség nem uralkodott rajta. Mindenki csodálta, ahogyan kezelni tudta ezt az állapotot” – fogalmazott a vőlegény.

Alex idén januárban kérte meg szerelme kezét, aki örömmel mondott igent. Az esküvőt április közepére tervezték, de mivel Jemma állapota rohamosan romlott, előrébb hozták az időpontot március 17-re. A ceremóniát a Webbék otthonában tartották volna, délután fél 5-kor. Jemma azonban készülődés közben, délután 2 körül hirtelen rosszul lett, egy órával később pedig vőlegénye és családja körében elhunyt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top