Család

Ötször kell átöltöznie karácsonykor Kate Middletonnak

A hercegnőnek napjában többször is le kell cserélnie szettjét a karácsonyi ünnepek alatt. Picit azért sajnáljuk.
Ötször öltözik át
Ötször öltözik át

Kate idén először karácsonyozik majd a királyi családdal, akik hagyományos módon a kelet-angliai Sandringhamben töltik az ünnepi vakációt.

A protokoll előírásainak megfelelően a hercegnőnek csak karácsony napján öt különböző öltözékre lesz szüksége: a reggelin alkalmi ruhában kell részt vennie, majd a család istentiszteletre megy, ahol visszafogott ruhát és kalapot kell viselnie. Az ebédhez egy újabb elegáns ruha dukál, délutánra át kell öltöznie koktélruhába, a vacsorán pedig földig érő estélyiben illik megjelennie.

A brit bulvárlapok értesülései szerint Kate hetek óta járja a boltokat, hogy minden ruhát megvegyen: ahogy a hétköznapokban viselt öltözékei közé, úgy karácsonyi gardróbjába is bekerül néhány középkategóriás márkától származó darab, és persze luxusmárkák modelljei is. Az Alexander McQueen divatháztól – melynek vezetője, Sarah Burton tervezte az esküvői ruháját – állítólag két estélyit is rendelt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top