Család

Mobillal mentette meg anyját egy 2 éves kislány

Előnye is van annak, hogy manapság már egy 2 éves gyerek is tudja, hogyan használja a mobiltelefont.
Larissa és Lia

Larissa és Lia

Kép: khou.com 

Egy amerikai anyuka annak köszönheti életét, hogy kislánya 2 éves korára megtanulta, mire való a mobil. A cukorbeteg édesanya, Larissa Taylor összeesett a lakásukban, ahol rajta kívül csak 8 hónapos, illetve 2 éves gyermeke voltak otthon.

Amikor a nagyobbik kislány, Lia észrevette, hogy anyukája mozdulatlanul fekszik a földön, fogta az asztalon lévő mobiltelefont és megnyomta rajta a hívás gombot. A készülék a híváslista utolsó hívottját tárcsázta, aki pont a kislány nagyanyja volt. A kislány ennyit mondott: „Anyu elesett Sissy ágya mellett.” A nagymama azonnal riasztotta a mentőket, akik még idejében kórházba szállították Larissát.

Mint utóbb kiderült, az édesanyánál az alacsony vércukorszint váltott ki rohamot, melynek következtében a légzése is leállt. Az orvosok szerint az asszony 10 percen belül meghalt volna, ha nem kap segítséget.

Bár Larissa saját bevallása szerint sokszor telefonált a kislánya előtt, azt nem gondolta, hogy Lia máris megtanulta, hogyan kell használni a mobilt. „Bámulatos, hogy a gyerekek úgy tanulnak, hogy nem is tanítják őket” – jegyezte meg a kislány nagymamája.

„Azóta az én kis szuperhősömnek hívom, mert azon a napon megmentette az életemet” – mondta az anyuka.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top